A baba ráemelte hatalmas, kék szemét. Kicsi volt még, talán alig három
hónapos. Ahogy figyelte a szempárt, furcsa érzése támadt. Szinte itta a
tekintetét, s ahogy megérezte a gyermek nyugalmát, mellkasát elöntötte a
melegség. Valahol ott, a szíve tájékán…
Készült a látogatásra. Régen érzett már babaillatot, s ki tudja milyen régen érintett apró kezet. Talán félt is egy kicsit tőle. Félt attól, hogy az érzés, mit régebben egy kis ember kiváltott belőle, vajon meg van e még? Emlékezett még nagylányai gyermeki érintésére, a selymes bababőrre. De szinte mindig félve érintette őket. Óvta minden pillanatukban. S ahogy ő most megérezte a nyugalmat ennek a kis embernek a lelkében, úgy a lányai is megérezték az ő félelmét…
A kisbaba a következő pillanatokban, már a karjában volt. Anyja, látva a bizonytalanságot, mosolyogva adta át a kisembert. S ő rájött arra, hogy a biztonságos fogást sosem lehet elfelejteni. Mintha minden nap a kezében tartaná. S mintha nem is akarná elengedni. Kényelmesen elhelyezkedve, ölébe fektetve, fogta az apró kezeket. A melegség a szívében egyre nagyobb lett. Ragyogott, azokban a pillanatokban biztosan, s a fényt a baba adta neki. Vagy csak segített neki felfedezni. Hogy igenis van fény. Csak meg kell állni néha. S érezni. Mert mindenki megérdemli, és mindenkinek jár…
Búcsúzik. Hálával a szívében. S ahogy az anyának a kezében látja a kisembert, az anya is ragyog. A baba meg csak néz azokkal a hatalmas, kék szemekkel. Talán ezért született le erre a földre. Hogy megmutassa a fényt...hogy így is lehet élni. Ragyogással a szívekben...
Készült a látogatásra. Régen érzett már babaillatot, s ki tudja milyen régen érintett apró kezet. Talán félt is egy kicsit tőle. Félt attól, hogy az érzés, mit régebben egy kis ember kiváltott belőle, vajon meg van e még? Emlékezett még nagylányai gyermeki érintésére, a selymes bababőrre. De szinte mindig félve érintette őket. Óvta minden pillanatukban. S ahogy ő most megérezte a nyugalmat ennek a kis embernek a lelkében, úgy a lányai is megérezték az ő félelmét…
A kisbaba a következő pillanatokban, már a karjában volt. Anyja, látva a bizonytalanságot, mosolyogva adta át a kisembert. S ő rájött arra, hogy a biztonságos fogást sosem lehet elfelejteni. Mintha minden nap a kezében tartaná. S mintha nem is akarná elengedni. Kényelmesen elhelyezkedve, ölébe fektetve, fogta az apró kezeket. A melegség a szívében egyre nagyobb lett. Ragyogott, azokban a pillanatokban biztosan, s a fényt a baba adta neki. Vagy csak segített neki felfedezni. Hogy igenis van fény. Csak meg kell állni néha. S érezni. Mert mindenki megérdemli, és mindenkinek jár…
Búcsúzik. Hálával a szívében. S ahogy az anyának a kezében látja a kisembert, az anya is ragyog. A baba meg csak néz azokkal a hatalmas, kék szemekkel. Talán ezért született le erre a földre. Hogy megmutassa a fényt...hogy így is lehet élni. Ragyogással a szívekben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése