Rabságban

Ő bizony sosem adja fel az elveit. Nincs olyan nő, kiért ezt megtenné. Szereti az életét, a hétköznapjait, a bulis hétvégéket. Élvezi, hogy rágyújthat, élvezi, ahogy a torkán lecsúszik a maró alkohol. Élvezi, hogy szabad, mint a madár. Ha valaki szereti őt, szeresse így… Manapság csak egy bánatja van. Ivócimboráját, bulis társát, gyermekkori jó barátját behálózták. Remélte, hamar eloszlik előtte a rózsaszín felhő, de az még sűrűbbé vált. Elvette az eszét egy selymes bőrbe bújtatott boszorkány. A minap is hívta őt. Tomi, vár a tekegolyó. Gurítsunk egyet. Nem lehet. A bogárkám nem szereti, ha kimaradok. Azt meg főleg nem, ha füstösen, bűzösen jövök haza. Ilyenkor még az ágyba sem akar beengedni. Ezt nem engedhetem, s kacsint egyet. Ugye megérted? Így egymaga indul neki az éjszakának. S magában csak dúl-fúl. Hogy változhat meg így egy ember? Ő bizony sosem lesz szerelmes… De őt is utoléri a végzete, egy vörös hajú démon képében. Ő még ilyen szép nőt sosem látott. Az első találkozáskor így szól, kezében egy pohár whiskyvel. Meghívhatom egy italra hölgyem? Igen, egy ásványvizet kérek. Buborékmenteset. Gyűlölöm az alkohol szagát…s szigorú arckifejezéssel, jelentőségteljesen a pohara felé pillant. Mely - mielőtt még az ajkához ért volna - fél úton megáll. Mintha valami megdermesztette volna. A pillantás, az a varázslatos pillantás... A cigarettát már elő sem veszi…
A rózsaszín felhő az ő józan gondolkodását is eltakarja. Vágyja a nőt minden egyes pillanatban. S közben észre sem veszi, hogy régi énje lassan elveszni látszik. Rabságban van a saját életében, hiszen nem a saját, hanem a nő életét éli. Csak azok a varázslatos szemek ne lennének…
Tudja és érzi, hogy valami nem jó. Az élet azonban megoldja helyette. A varázslatos szemek másfele kacsintanak. S ő - bár szíve cefetül fáj - végre úgy érzi, újra a régi lehet… Már újból élvezi, hogy rágyújthat, élvezi, ahogy a torkán lecsúszik a maró ital. Élvezi, hogy szabad, mint a madár. Ha valaki szereti őt, szeresse így…