Gondoskodás

Klárinak lételeme a gondoskodás. Ilyenkor igazán boldog.
Mikor a lányai még kicsik voltak, szinte leste kívánságaikat. Örömmel elkészített finomságokkal kínálta őket, s mindig volt olyan pillanat, mikor valamit tett értük (nekik). Mikor betegek voltak, amikor csak tehette, az ágyuk mellé ült. Fogta kezüket, s vizes ruhával törölgette homlokukat. A lázukat sűrűn mérte, s csillapítót adott, ha kellett… Nehezen viselte, ha nem volt velük ezekben a pillanatokban. Ezért mindent elkövetett, hogy ez ne így történjen…

Azóta a lányok felnőttek. De ez a gondoskodás mai napig meg van benne. Ugyan, sok mindenben nincs már szükség a segítségére, hiszen nagy lányok ők, de ha kell, mindig ott van…s mindig becsempész egy kis gondoskodást az életükbe.

A minap lánya hívja, ki már távol él a szülői háztól. Párjával éli a mindennapokat.
„Anyukám! Sajnálom, nem tudok most elmenni hozzátok. Norbi megbetegedett. Lázas és a fejét fájdítja. Adtam neki lázcsillapítót, betakartam, s ahányszor csak tudom, fogom a kezét. Érzem, hogy ez jólesik neki. Nem szívesen hagynám most itt, ilyen állapotban. Mellette maradnék, ha nem baj…”
„Kislányom, a legfontosabb, hogy meggyógyuljon. Vigyázz rá.”
S szemébe könny szökik. Most látja igazán…az ő kicsi lánya felnőtt… S boldogság, mit érez, hiszen saját maga is nagyon jól tudja. Gondoskodni csodás érzés…S ez a gondoskodás a lányában is benne van…