Virágbolt

Apró kis virágbolt az utca végén. Fiatalasszony, ki itt a virágot árusítja. Csinos, hamvasszőke, húszas évei végén jár. Családi örökség, melyet szívvel lélekkel vezet. Aki belép rajta, élménnyel távozik. Bármilyen virágból csodát varázsol, tanácstalan ember elégedetten lép ki ajtaján. Ismeri a virágok jelentését, csak egy kérdés, és tudja, mi az mi kell. A színekkel játszadozva, csodaszép csokrok születnek. Sok ember jön, kik hírét továbbadják.
Egy magányos férfi, bolyongva a város utcáin, arra felé sétál. Nem vonzza őt különösebben a virágok látványa, ám mikor éppen az üzlet előtt megy el, a nyitott ajtón bepillant. A nőre felfigyelve, ahogy éppen egy csokorral foglalatoskodik, a szeme egy darabig elidőzik rajta. Megáll a kirakat előtt, és titkon felé-felé pillant. Vajon mi az, mitől így felfigyelt rá, gondolja. A szépsége? Szépnek szép, bizony így van. S ahogy figyeli, szép lassan rájön. Az arca, miközben a virágot rendezi, a szeretet, mi sugárzik róla. A virágok szeretete, ahogy a kezébe veszi, s óvatosan forgatja. Majd a férfi továbbsétál. Egy pillanatig arra gondol, holnap is erre felé veti útját, mert a látvány üdítően hat rá.
A fiatalasszony felfigyel egy alakra, ki a kirakat előtt álldogál. Jóvágású férfi, gondolja. Már éppen arra gondol, hogy biztos szerelmének szeretne virágot vásárolni, mikor is a férfi továbbsétál. Másnap és harmad nap is újra látja, de a kirakatnál beljebb nem jön soha. Míg egyik nap, éppen egy urat szolgál ki, kinek tanácsokat ad. Egy hölgynek szeretne csokrot adni, szíve választottjának. A fiatalasszony így szól. Ha szerelmi vallomás, akkor a vörös rózsa a legszebb. Az a szerelem virága. S ha szépség is, mit közölni akar, egy kis kála a legalkalmasabb. Szerelem és szépség. Egy csokorban.
Észre sem veszi, hogy tőle egy két méterre a jóvágású férfi álldogál, és őt hallgatja. Csodálat, mi a szemében van. Kétségtelen. A nő nagyon nagy hatással van rá. Mikor a fiatalasszony észreveszi, így szól hozzá. Segíthetek uram? Köszönöm, csak önt hallgattam. Jó érzés látni, ha valaki így szereti a virágokat. Mesélne róluk? A fiatalasszony egy kicsit meglepődik, majd úgy gondolja, miért is ne. A következő percek csak úgy repülnek. Később már másról is folyik a társalgás, és összhang az, mi a két ember között van. Napok telnek, és a beszélgetések egyre hosszabbak. Egyik nap a férfi, mikor belép az üzletbe, kezeit hátra tartva, tenyerében valamit tartogat. Mikor előveszi, a fiatalasszony kezébe adja. Nincs szükség szóra, a látvány mindent elárul. Szerelem és szépség egy csokorban.

Lovaskönyv

Gyerekpolc. Rajzolós könyvek sorakoznak egymás mellett. Vannak cicásak, kutyásak, nagyvadasak. Van, miben csak arcok vannak. Egyszerű rajzok, gyermek kéznek való. Felnőtt embert nem igen látnak. Egyszer csak véletlenül közéjük keveredik egy felnőtt könyv, komoly rajzokkal, szinte élő lovakkal. Tökéletes rajzokkal. A gyerekkönyvek először csodálják, majd kicsit irigykednek. Eddig azt hitték, náluk nem lehet szebb. Hisz nem ismertek mást. Népszerűek voltak, sok apró kézen vándoroltak. Míg egyszer csak egy család érkezik. Kisgyerek nézelődik a könyvek között. A cicás könyv az első. Anya, kivihetem? Szeretem a cicákat. Ha szeretnéd kisfiam, igen. De meglátja a következőt. Kutya! Őt jobban szeretem. A kutyás könyv büszkén álldogál a könyvek között. Őt jobban szeretik. A kisgyerek azért leemeli a lovas könyvet is. Ámul a láttán, s percekig meg sem szólal. Anya, őt szeretném. A kutyás könyv szomorúan gubbaszt tovább. Kisfiam, mondja az anya, ez nem neked való. Nem tudsz még így rajzolni, s maga is csodálkozik, hogy ez a könyv, hogy lehet, hogy itt van. Ahhoz, hogy egyszer használni tudd, az alapoktól kell kezdeni. Ha majd eleget gyakoroltál, és végig rajzoltad e sok könyvet, akkor meglátod, nagyobb lelkesedéssel állsz neki ennek. A kisfiú szomorúan veszi tudomásul. De visszatér a kutyához, és elhatározza, hogy rendületlenül gyakorol. Mert az a lovas könyv őt várja. Elindul a pult fele. Az anya pedig a könyvet messzebb rakja, oda ahova kell, valóban.

Gyermekkuckó

Gyermekkuckó. Kedves mesekönyvek, csodaszép képeskönyvek és szebbnél szebb rajzok sokasága. Kisgyermekek és nagyobbacskák játszóháza.
Forró nyár volt. Kényelmes kis fotelban üldögélt ő. Kilencéves forma kislány lehetett, haja kétoldalt befonva. Kissé szomorkás volt és szótlan. Itt lakott a szomszédban, korán érkezett és későig maradt. Barátja nemigen akadt, de a könyvtáros nénit nagyon szerette. Ő sokat beszélgetett vele, és teával is megkínálta. „A szüleim sokat dolgoznak, akkor nyugodtak, ha tudják, hogy itt vagyok”. Mondta a kislány mindig. Ilyenkor lesütötte szemét, majd így szólt. Jó ez nekem így, legalább miattam nem kell aggódniuk. De a szeme mást mondott.
Mindig könyv volt a kezében. Legjobban az állatos történeteket szerette. Mikor olvasott, a szeme csillogása mindent elárult. Elvarázsolták a szavak, és akkor abban a másik világban érezte magát. Hol az állatok beszélnek, és ugyanúgy éreznek, mint az ember. Hol öröm és bánat váltja egymást, és ugyanúgy van szerelem is. Van olyan, ki szabadban él, és van olyan, kinek gazdija van. Ilyenkor összeszorult mindig egy kicsit a szíve. Neki még sose volt állata. Most is épp egy ilyen történetet olvasott.
Ekkor kinyílt az ajtó, és egy aprócska kislány lépett be rajta. Egy kis terráriummal a kezében félénken közelített az asztalhoz. A könyvtáros néni kedvesen mondta. Szép teknősöd van, hogy hívják? A kislány szomorúan lehajtja a fejét. Anyukám azt mondta, vissza kell vinnem az állatkereskedésbe. Sok a gond vele, és azt mondja, én nem gondozom megfelelően. De én nem akarok tőle megválni. Ezért úgy gondoltam, ha a néni is beleegyezik, behoznám ide. Amikor lenne időm, bármikor meglátogathatnám.
A könyvtáros nénit váratlanul érte a kérés. Még nem volt állatuk itt a kuckóban, nagyon nem is tudna vele foglalkozni. Már éppen mondta volna, hogy sajnálja, de nem lehet, mikor is pillantása a kis fotelban üldögélő kislányra esett. Tudta, hogy ő nagyon szeretne kisállatot, de a szülei nem engedik. Hát jól van. Éppenséggel itt hagyhatod, úgy hiszem, tudok valakit, aki itt szívesen gondozná. A kislányhoz szólt, aki, mikor meghallotta, hogy ő lesz felelős ezért a kis teknősért, még a könnye is kicsorbult. Felpattant a fotelból, s máris a kisállat mellett termett.
Először is kell neki keresni egy megfelelő helyet. A teknősök szeretek a napfényt, a meleget, ezért az ablak elé kell tenni a kis terráriumukat……..és sorolta a teknős tartás rejtelmeit.
Ekkor a könyvtáros néni elmosolyodott, majd az apró kislányhoz fordult. Azt hiszem jobb helyre nem is hozhattad volna.

Csepp mennyország

Valahol létezik egy csepp mennyország, hol apró cseppek várnak születésre. Hogy együtt megduzzadva legyenek eső, tenger vagy zuhatag. Van választás, nem kevés.Ő csak egy a sok milliárd közül. Az első leszületése, és kicsit bizonytalan. Szólnak az öreg cseppek. Legyél eső, hogy sebesen zuhanva érezd a szabadság ízét, felfrissülést és éltető nedvet adva a szomjas földnek. Mondják mások, légy ívó víz. Hogy szomját oltsd a szomjasaknak. Lehetsz könny, melyet bánatos szív fakaszt és örömkönny, mely boldog ember szemében sarjad. Lehetsz hatalmas tenger vagy virágon csodaszép harmatcsepp. Majd ily szavakat hall. Még egyiket sem élted meg. Így oly mindegy, mi a választás, hisz mindegyik egy új tapasztalat. S ez által leszel gazdagabb. S a kis csepp hallgat a hangra. Elindul, ahova először ér, az a döntés maga, oly mindegy, hogy mi az.

Szerencsés nő

Legfontosabb a makulátlan külső. Gondolja, anélkül nem tenné ki a lábát az utcára. Haj tökéletesre legyen fésülve, csatok hada, hogy úgy álljon, ahogy kell. Egy kis rúzs, mely nélkül az ajak elképzelhetetlen. A ruha szépen vasalva, mindennap mást felvéve. Nehogy valaki megszólja, hogy nincs miből választania. A tükör előtt állva megállapítja, ma is jó munkát végzett. Senki nem szólhat, tökéletesre sikerült, mint mindig. Kis táska, melyben illatszerek sokasága. Parfüm, fésű és az elkerülhetetlen rúzs. Hisz enni kell, utána kell az utánpótlás. Elindul, a munkahelyére érve elismerő tekintetek hada. Szívét melengető. Főnöke érkezik, kitől már várja a megszokott mondatot. Klaudia, hogy ma milyen csinos megint.
Ez most elmarad. Nincs jó hangulata, csak bosszúság, mi az emberből árad. Klaudia végig néz magán. Mi az, ami nem jó? Hisz tökéletesnek látta. Nagy kétségbeesésében észre sem veszi, hogy ővele semmi baj. A főnők máshol jár gondolatban.
A nő napja már el van rontva. Gondolja, reggel jobban odafigyel, ha kell még többet áll a tükör előtt.
Késő este van, lepihen a család. A férj alszik, a gyerekek már álmodnak. Leveti makulátlan ruháját, és egy mozdulattal a szennyesbe dobja. Lefürdik, lemossa a festéket, majd megborzolja haját. Talán még a fejbőre is könnyebben lélegzik. Kinyitja a kis gépét, és lekuporodik. Folytatja a regényét. Régóta írja már, sok oldal kész. Főszereplője egy fiatal nő. Természetes szépség, sugárzik belőle a szabadság. Haja lazán fürtökben lógva, arca egészséges, mint a makk, festéket még nem látva. Egy kis pántos ruha, semmi különleges. Csak úgy fújja a szél, mikor táncol.
Írja a sorokat. Újabb tulajdonsággal vértezi fel. Szerencsés nő, nem érdekli, hogy mit gondolnak róla.