Gyerekpolc. Rajzolós könyvek sorakoznak egymás mellett. Vannak cicásak, kutyásak, nagyvadasak. Van, miben csak arcok vannak. Egyszerű rajzok, gyermek kéznek való. Felnőtt embert nem igen látnak. Egyszer csak véletlenül közéjük keveredik egy felnőtt könyv, komoly rajzokkal, szinte élő lovakkal. Tökéletes rajzokkal. A gyerekkönyvek először csodálják, majd kicsit irigykednek. Eddig azt hitték, náluk nem lehet szebb. Hisz nem ismertek mást. Népszerűek voltak, sok apró kézen vándoroltak. Míg egyszer csak egy család érkezik. Kisgyerek nézelődik a könyvek között. A cicás könyv az első. Anya, kivihetem? Szeretem a cicákat. Ha szeretnéd kisfiam, igen. De meglátja a következőt. Kutya! Őt jobban szeretem. A kutyás könyv büszkén álldogál a könyvek között. Őt jobban szeretik. A kisgyerek azért leemeli a lovas könyvet is. Ámul a láttán, s percekig meg sem szólal. Anya, őt szeretném. A kutyás könyv szomorúan gubbaszt tovább. Kisfiam, mondja az anya, ez nem neked való. Nem tudsz még így rajzolni, s maga is csodálkozik, hogy ez a könyv, hogy lehet, hogy itt van. Ahhoz, hogy egyszer használni tudd, az alapoktól kell kezdeni. Ha majd eleget gyakoroltál, és végig rajzoltad e sok könyvet, akkor meglátod, nagyobb lelkesedéssel állsz neki ennek. A kisfiú szomorúan veszi tudomásul. De visszatér a kutyához, és elhatározza, hogy rendületlenül gyakorol. Mert az a lovas könyv őt várja. Elindul a pult fele. Az anya pedig a könyvet messzebb rakja, oda ahova kell, valóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése