A gondolatok birodalma...

Ott kinn hideg van, zord tél. Belépve a könyvtár ajtaján, kezeit fázósan dörzsölgetve érzi a jóleső meleget. Félénken közelíti meg az olvasóterem ajtaját. A könyvtáros, ki ott ül, elfogadja őt. Tudja magáról, hogy nem ápolt. A ruha, mi rajta van, szakadt, és már bizony szaga van. Mehetne a szállóra, mely nekik van fenntartva. De nem teszi. Utcához szokott. Ott a maga ura lehet. A könyvtárt szereti. Szereti a könyvek illatát. Olvas, egész nap. Issza a szavakat, Legalább ez megmaradt neki. Idős már, beteg. Úgy érzi, nem sokáig lesz a földön. Reméli. Jönnek olvasók. Ő próbálja meghúzni magát. Hátul, a sarokban. Kis fotel, hol aludni is tud, ha már nem bírja. De szükségét érzi, hogy kimenjen a mellékhelyiségbe. Az olvasók előtt vezeti útja. Egyik felnéz, és fintorogva húzza el az orrát. Majd nem sokkal utána már szól is a könyvtároshoz. Nem lehetne valamit tenni? A könyvtáros zavarban van. Megérti, tudja és ő is, érzi. De a könyvtár nyilvános. Nem tűr semmilyen kirekesztést. Hogy mit tesz ez az ember itt? Olvas. Hisz csak ez maradt neki. Ő is csak egy ember. Ki vágyik a tudásra, a szórakozásra és vágyik a könyvtár melegére. S a hajléktalan visszatér a kis zugába. S igyekszik észrevétlen maradni. Jön egy darabig még. Pár hónapja már nem. Talán már nincs e földön. A fotel, miben ült, nem üres. Lakja helyette más.