Mindennek eljön az ideje. Anna úgy érzi, most kell szekrényében rendet varázsolni. Fontos iratot keresve, s nem találva döbben rá arra, hogy amit régebben, legalább évente egyszer megtett, azt az elmúlt években igencsak elhanyagolta. Az iratok, a régóta őrzött levelek és fényképek sokasága összetúrva - sok-sok keresés eredményeként - rendetlenül hevernek a polcok mélyén. Anna rájuk pillantva, nagyot sóhajt. Nem várhat tovább….
A kellemesebbik részét, a fényképek kiválogatását utoljára hagyja. Hajlamos bennük elmerülni, így amiért ez a rendrakás most szükségessé vált, az pont elhalasztódna. De gondolatban még egy kicsit visszatér, miközben a hivatalos papírokat már a kezében tartja. Több fényképalbum kell, azt már most látja. S van olyan kép, mit számítógépére is szívesen feltenne. Ez a gondolat már régóta foglalkoztatja, így most a lehetőség meg van, csak élnie kell vele…
Készít magának egy teát, s a szekrénye elé kuporodik. Az elkövetkező percek gyorsan elrepülnek. Gyűlnek a levélkupacok, s a papírszemetek. A fontos iratot is végre megleli, így a megkönnyebbülés érzésével tevékenykedik tovább. Egy-két óra, s a számlák, a hivatalos levelek és minden más fontos papír katonás sorrendben, átláthatóan sorakoznak egymás mellett. Elégedetten szemléli munkáját, s rögtön el is határozza. Egyik évben sem hanyagolhatja…
Már csak a fényképek maradtak. Többségük albumokban pihen, van melyek kis dobozokban. Minden alkalommal, mikor bennük kutatva célirányosan keres, rádöbben sokaságára. Két gyermekéről számtalan fénykép készült, szinte meg van örökítve életük minden izgalmas pillanata. Van, hol velük örül rajta, de sokkal több, melyen csak ők vannak. Egytől egyig beszédes mind, sokat elárul az akkori pillanatokról. A gyermekek már nagyok, s a képek száma egyre kevesebb. Olyan kép, melyen együtt örülnek, szinte alig található. A következő pillanatokban ilyen gondolatok foglalkoztatják.
Van, ki szívesen nézi vissza magáról készült fotóját, hisz a boldogság az, mi sugárzik róla.
Van, ki nem szívesen örökíti meg életét képekben, mert úgy érzi, alig van boldog pillanat.
Van, ki elfelejti, hogy életében volt olyan időszak, mikor tudott élni, mert a fájdalom elfeledtet vele minden jót.
Akárhogy is. A fényképek megmutatják életét, legyen az jó vagy rossz. Az arcok, a mosolyok, a pillantások tükrözik az akkori lelkiállapotot.
S akkor a kezébe akad egy sok-sok évvel ezelőtti kép. Gyermekei aprók még, a karjaiban tartja őket. S az akkori arcáról a boldogság és az öröm sugárzik. Rácsodálkozik. Hisz volt ő ilyen is, akkor is tudott önfeledten örülni a pillanatoknak.
Most, hogy a lelkében már béke van, most hogy a boldogság az, mi uralja, ez a kép teljesen megbabonázza. Kiveszi a sokaságból, s többé el nem hagyja. Mert ez a kép azt mutatja, hogy régen is voltak boldog pillanatai. Bármennyire is nem úgy gondolta.
A kellemesebbik részét, a fényképek kiválogatását utoljára hagyja. Hajlamos bennük elmerülni, így amiért ez a rendrakás most szükségessé vált, az pont elhalasztódna. De gondolatban még egy kicsit visszatér, miközben a hivatalos papírokat már a kezében tartja. Több fényképalbum kell, azt már most látja. S van olyan kép, mit számítógépére is szívesen feltenne. Ez a gondolat már régóta foglalkoztatja, így most a lehetőség meg van, csak élnie kell vele…
Készít magának egy teát, s a szekrénye elé kuporodik. Az elkövetkező percek gyorsan elrepülnek. Gyűlnek a levélkupacok, s a papírszemetek. A fontos iratot is végre megleli, így a megkönnyebbülés érzésével tevékenykedik tovább. Egy-két óra, s a számlák, a hivatalos levelek és minden más fontos papír katonás sorrendben, átláthatóan sorakoznak egymás mellett. Elégedetten szemléli munkáját, s rögtön el is határozza. Egyik évben sem hanyagolhatja…
Már csak a fényképek maradtak. Többségük albumokban pihen, van melyek kis dobozokban. Minden alkalommal, mikor bennük kutatva célirányosan keres, rádöbben sokaságára. Két gyermekéről számtalan fénykép készült, szinte meg van örökítve életük minden izgalmas pillanata. Van, hol velük örül rajta, de sokkal több, melyen csak ők vannak. Egytől egyig beszédes mind, sokat elárul az akkori pillanatokról. A gyermekek már nagyok, s a képek száma egyre kevesebb. Olyan kép, melyen együtt örülnek, szinte alig található. A következő pillanatokban ilyen gondolatok foglalkoztatják.
Van, ki szívesen nézi vissza magáról készült fotóját, hisz a boldogság az, mi sugárzik róla.
Van, ki nem szívesen örökíti meg életét képekben, mert úgy érzi, alig van boldog pillanat.
Van, ki elfelejti, hogy életében volt olyan időszak, mikor tudott élni, mert a fájdalom elfeledtet vele minden jót.
Akárhogy is. A fényképek megmutatják életét, legyen az jó vagy rossz. Az arcok, a mosolyok, a pillantások tükrözik az akkori lelkiállapotot.
S akkor a kezébe akad egy sok-sok évvel ezelőtti kép. Gyermekei aprók még, a karjaiban tartja őket. S az akkori arcáról a boldogság és az öröm sugárzik. Rácsodálkozik. Hisz volt ő ilyen is, akkor is tudott önfeledten örülni a pillanatoknak.
Most, hogy a lelkében már béke van, most hogy a boldogság az, mi uralja, ez a kép teljesen megbabonázza. Kiveszi a sokaságból, s többé el nem hagyja. Mert ez a kép azt mutatja, hogy régen is voltak boldog pillanatai. Bármennyire is nem úgy gondolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése