Csak egy mosolyt...

A boltos - a napi sajtóba belemerülve – vékony, de határozott hangra lesz figyelmes. Egy kislány áll előtte, talán hatéves. Szája maszatos, haja kócos fürtökben lóg vállaira, szoknyája gyűrötten takarja vékony testét. A boltos arca elkomorul. Még egy gyermek, kivel nem tőrödnek. A kislány kezét nyújtja, markában pár forinttal. Bácsi, gyümölcsöt vennék, édeset. S a pénz az asztalra teszi. A boltos a pénzre pillantva, már most tudja. Nem hogy gyümölcsre nem elég az apró, de még egy csokit sem kapna belőle.

- Hol vannak a szüleid, kicsilány? Nem tudják, hogy ennyi pénzen szinte semmit nem kapsz? A kislány arca elkomorul. Én apucitól megkérdeztem. Mondtam neki, anyuci édeset kíván. Gyümölcsöt, de én otthon nem találtam…de apuci alig figyelt rám. Beszélni is alig tudott, és a szaga…csak ezt a kis pénzt nyomta a kezembe. Majd lefeküdt. Mondtam neki, anyuci nincs jól. De nem hallotta, mert ha hallotta volna, talán melléfeküdt volna. Lehet, túl halk voltam…s fejét lehajtva töprengett. Nem tudta, mit tegyen.

A boltos figyelte a maszatos arcot. Mi a baja anyukádnak? Orvos látta már? Igen, már sokszor látta, de nincs jobban. Azért akartam vinni neki édeset, hátha attól jobban lesz. S lehet, hogy még mosolyogna is, mert már régóta nem mosolyog…Ha én csokit eszem, én mindig mosolygom…
A boltos csak figyelte ezt a gyermeket. Csak egy mosolyt akart, mintha érezné, hogy mást már nem igen kaphat. Anyja beteg, talán már meg sem gyógyul…De megragad mindent, mellyel a maga módján segíthet.
A boltos a polcok közé megy. Friss, édes gyümölccsel és finom csokival a kezében tér vissza a kicsi lányhoz. Vidd anyukádhoz a gyümölcsöt, a csokit meg edd meg. Ha te mosolyogsz, ő is fog…