A kisfiú a résnyire kinyitott ajtónál álldogál. Édesapja dolgozószobája számára nem engedélyezett. Apja mondja mindig. Túl sok fontos dolog van ott, gyerek ne tegye be a lábát oda. Szigorú ember ő, szeretetet csak ritkán mutat. A kisfiú nem igazán emlékszik ölelésre, mit az apjától kapott volna. Pedig már a hatodik évében jár.
Néha, ha nem csukja be dolgozószobája ajtaját, akkor a kisfiú titokban figyeli, mi az, mivel apja foglalatoskodik. Még innen távolról is látja, hogy valami érdekes dolog van az asztalán. Valami állat figura. Rendkívül izgatja a fantáziáját. Csöndben van, mert ha apja észreveszi, jön a dorgálás. Nem illik leskelődni. Mondaná.
Látja, hogy apja feláll az íróasztalától, s indul az ajtó felé. A kisfiú rendkívüli gyorsasággal, már apja számára láthatatlan helyen van. Ki az ajtót nyitva hagyja….
…és a gyermeki kíváncsiság határtalan.
Óvatosan közelíti meg az íróasztalt. Közben folyamatosan a kinti zajokra figyel.
Elefánt ül a papírok tetején. Kis kezébe fogja, s érzi annak súlyát. Kemény és nehéz anyag, miből készült. Ámulva figyeli. S akkor meghallja apja lépteit. Az ijedségtől az elefánt kiesik a kezéből, egyenesen a vékony lábfejére. Éles fájdalom hasít bele. Apja dorgálásra nyitná száját, de a szó benne reked. Fia szemében az ijedség, arcán meg a fájdalom, mi tükröződik. A kisfiú tudja, hogy rosszat tett, így fogát összeszorítva próbálja a számára szinte elviselhetetlen fájdalmat elviselni.
Apja kezébe kapja a kisfiút, s a szobájába viszi. Lábát nézve, biztos abban, hogy az eltörött. Lelkiismeret-furdalás keríti hatalmába. Ha megengedte volna, hogy a kisfia bejöjjön hozzá, ez most nem történt volna meg. Átölelve próbálja vele közölni - a maga módján - , hogy nem haragszik rá. S a kisfiú tudja, hogy ez így van. Hisz érzi, életében először, hogy apja valóban félti őt.
Este már gipszel a lábán, alszik a kisfiú. Reggel, mikor felébred, ágya mellett az asztalán egy kis elefánt üldögél. Játék elefánt, puha és könnyű. A kisfiú szívében izgatottság és öröm.
S lába mintha már nem is fájna annyira…
Néha, ha nem csukja be dolgozószobája ajtaját, akkor a kisfiú titokban figyeli, mi az, mivel apja foglalatoskodik. Még innen távolról is látja, hogy valami érdekes dolog van az asztalán. Valami állat figura. Rendkívül izgatja a fantáziáját. Csöndben van, mert ha apja észreveszi, jön a dorgálás. Nem illik leskelődni. Mondaná.
Látja, hogy apja feláll az íróasztalától, s indul az ajtó felé. A kisfiú rendkívüli gyorsasággal, már apja számára láthatatlan helyen van. Ki az ajtót nyitva hagyja….
…és a gyermeki kíváncsiság határtalan.
Óvatosan közelíti meg az íróasztalt. Közben folyamatosan a kinti zajokra figyel.
Elefánt ül a papírok tetején. Kis kezébe fogja, s érzi annak súlyát. Kemény és nehéz anyag, miből készült. Ámulva figyeli. S akkor meghallja apja lépteit. Az ijedségtől az elefánt kiesik a kezéből, egyenesen a vékony lábfejére. Éles fájdalom hasít bele. Apja dorgálásra nyitná száját, de a szó benne reked. Fia szemében az ijedség, arcán meg a fájdalom, mi tükröződik. A kisfiú tudja, hogy rosszat tett, így fogát összeszorítva próbálja a számára szinte elviselhetetlen fájdalmat elviselni.
Apja kezébe kapja a kisfiút, s a szobájába viszi. Lábát nézve, biztos abban, hogy az eltörött. Lelkiismeret-furdalás keríti hatalmába. Ha megengedte volna, hogy a kisfia bejöjjön hozzá, ez most nem történt volna meg. Átölelve próbálja vele közölni - a maga módján - , hogy nem haragszik rá. S a kisfiú tudja, hogy ez így van. Hisz érzi, életében először, hogy apja valóban félti őt.
Este már gipszel a lábán, alszik a kisfiú. Reggel, mikor felébred, ágya mellett az asztalán egy kis elefánt üldögél. Játék elefánt, puha és könnyű. A kisfiú szívében izgatottság és öröm.
S lába mintha már nem is fájna annyira…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése