Édestestvérek voltak. Julcsi csupán két évvel volt idősebb Katánál. Mikor már nagyobbacskák voltak, sokat sündörögtek a konyhában, segítve édesanyjuknak a sütés-főzésben. Mindig kaptak kisebb feladatokat. Volt, mikor a diós kalács tésztájának megkenésével vagy egy sütemény krémjének kevergetésével voltak megbízva. Felelősségteljes arccal végezték ezeket a fontos műveleteket. Közben folyamatosan csacsogtak. Ezek voltak többek között azok a pillanatok, mikor az édesanya lányaival mindig valami fontos, „lányos” dologról beszélgetett.
A család macskája - az illatokhoz lehető legközelebb kerülve –, ilyenkor képes volt sok-sok percen keresztül nyávogással tudtára adni a ház népének, hogy ő bizony éhes. A tányérját, mely tele volt finomabbnál-finomabb falatokkal, messze elkerülte. Számára most izgalmasabb volt az íncsiklandó illat forrása. Ennek mindig az lett az eredménye, hogy a konyhaajtó számára egy idő után zárva maradt. Így más lehetőség nem révén, lefeküdve helyére – de azért folyamatos készenlétben –, várta az őt, megillető falatokat.
A lányok, mikor már egyedül is tudtak könnyen elkészíthető ételt főzni, többször vendégelték meg egymást egyszerű, de annál ízletesebb vacsorával. Azt játszották, hogy egy vendéglő a konyhájuk, s ehhez illően mindig meg is terítettek. Volt, mikor csak szendvicset készítettek egymásnak, rajta ízlésesen elrendezett hozzávalókkal. Valójában nem az volt fontos, hogy tökéletes elkészített étel legyen, a meglepetés volt az, ami miatt ezek a pillanatok izgalmassá váltak számukra.
Egy ilyen „vendégség” alkalmával a testvérek elhatározták, hogy meglepik édesanyjukat születésnapja alkalmából. Egyszerűen elkészíthető süteménnyel köszöntenék fel ezen a nevezetes napon. Édesanyjuk receptkönyvét fellapozva, választották ki a számukra megfelelő receptet. Krémes, de viszonylag egyszerű süteményre gondoltak, mert egyedül még sosem sütöttek. Izgultak is emiatt.
A feladat megoldása nehezebb volt, mint gondolták. Hiányzott nekik a segítség, a biztatás s egyáltalán, az édesanya jelenléte. Végül sikerült elkészíteniük életük első süteményét. Nem volt olyan szép, mint édesanyjuké, de azért büszkén nézegették. Alig várták a pillanatot, hogy az ünnepelt hazaérjen. Kissé elfáradva pihentek le addig szobájukban, nem figyelve eléggé a konyha biztonságára. Az ajtaját nyitva hagyták, elfeledkezve arról, hogy nem csak egyedül tartózkodnak a lakásban…
Édesanyjuk hazatérte után, a testvérpár izgatottan készült a szülinapi köszöntőre. Kézen fogták édesanyjukat, s a konyhába vezették. Az asztalra pillantva azonban rögtön tudták, hogy a süteménnyel valami történt. A finom tejjel készült krém a tetején el volt maszatolva. S akkor eszükbe jutott a macska, kinek torkossága több macskáéval is felér…..
Édesanyjuk rögtön felmérte a helyzetet. Mintha észre se vette volna ezt a kis balesetet, szívében őszinte örömmel dicsérte meg lányait. Életében nem örült még ennyire süteménynek.
S a macska - mint aki régóta az igazak álmát alussza – mozdulatlanul feküdt a helyén. Csínytevéséről csak az orrán lévő krém tanúskodott. S még csak nyávognia sem kellett érte…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése