Van mikor az ember nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mi az, amit
érez, ott legbelül…Olvas valamit, valami szörnyűséget és csak ül, és
megszólalni sem bír. Szomorú-e, vagy inkább kétségbeesett? Vagy netán
szégyent érez, mikor eszébe jut aggódása apró-cseprő problémái miatt?
Vagy azon töri a fejét, hogy miért történnek meg fájdalmas, sokszor
borzalmas dolgok a világban? Kegyetlenségek?
Nem jól kezdődik a nap. Morcosan ébred, mert korábban kellett kinyitnia a
szemét, mint ahogy általában szokta. Hiszen az óra még nem is csörgött.
Még azt a 20 percet sem hagyják neki békességben, aludva. Az ablak
alatt a kutyasétáltató ember másik kutyással beszélget. Bosszúsan
felkel. Mire beletörődik korántsem „kellemes helyzetébe”, ekkor fogják
magukat és elmennek. S az óra még mindig nem csörög…
A boltban az emberek sietnek, a pénztárnál mihamarabb sorra szeretnének
kerülni. Ahogy ő is. Aztán meg az a fránya nagy címletű pénz. Tehet ő
arról, hogy a tárcájában már csak ez van? Tudja ő, hogy gondot okoz, de
nem vághatja szét. Így már az ismerős kérdés után indul haza. Nincs
kisebb?
Persze az eső is elered. Ami nem lenne baj, csak a szél is erőre kap,
így az ernyő hasznavehetetlen. A munkahelyére már morcos hangulatban,
ázottan érkezik. Még be se lép az ajtón, de már arra vágyik, hogy mikor
telik el az idő. A válaszok, melyet kollégái kérdésére ad, nem éppen a
nyugalomé, így idegessége a környezetén nyomot hagy. Napközben családja
többször hívja, mintha érezné, hogy a napja nem éppen a boldogságé.
Délután, mikor végre hazatér, már éppen sajnálná magát úgy isten
igazából, mikor is olvas valamit… S csak ül, és megszólalni sem
bír. S igen. Szomorúvá válik, és kétségbeesett is lesz, hogy hogyan
történhet meg ilyen szörnyűség a világban. De legfőképpen elszégyenli
magát, visszagondolva a napjára, az apró bosszúságaira. Hiszen nincs oka
panaszra. Van miért felkelnie, van mivel fizetnie és van hol
dolgozzon….és szeretik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése