Odabújva anyja hasához, enyhén csipás szemeit kitátva, kémleli a hatalmas világot. Apró mancsaival dagasztva, próbálja anyja emlőjéből a finom, meleg tejet előcsalogatni. Mellette testvérei - kiknek melegét érezve - tökéletesnek érzi a világot.
Pár hetes csupán, fekete szőre fénylik az ablakon beszűrődő napsugárban.
Sokszor lát mozgó alakokat, kik sokkal nagyobbak, mint ő. De nem fél. Hisz anyja oltalmazó mancsai közt biztonságban érzi magát. Amúgy is, a mozgó alakok hangjai nyugtatólag hatnak rá. Duruzsolnak, s suttognak. Ismerősek, megszokottak.
Van, mikor ismeretlen hang szól. Ilyenkor jobban bújik anyja oltalmazó mancsai közé. Van, mikor a hangot nagyon közelről érzékeli. Rájuk pillantva ilyenkor az alakok sokkal nagyobbak, de idővel rájön, hogy nem kell félnie.
Már sok napot megélt, emberi mércével már hathetes is megvan. A száját már nem csak anyatej érinti. Finom falat, mit kap, zamatost.
Különös napra ébred. A melegség, mit eddig testvérei adtak, már nem takarja teljesen. Már nincs vele mind, csupán ketten vannak, és az anyuka. Jobban bújuk anyához, óvó melegre vágyva.
S elérkezik a nap. Egy nagy, ismeretlen alak felemeli. S egy kosárba teszi, melyen csillogó szalag van. De nem éri el - pedig szívesen játszana - hisz a szalag kívülről díszíti a kosarat. Bebújik a kosár sarkába. Nincs, mi melegítené. Nem érzékeli anyját, se testvéreit. Most már fél.
Karácsonyeste van. Csend van a szobában, csak az ő gyenge nyávogása hallatszik. Egy nagy alak próbálja csitítani, benyúlva a kosarába, simogatni kezdi őt, melytől szép lassan elalszik. Nyugtalanul, de a fáradság győzedelmeskedik. Hisz fiatal még.
A következő hangra ébred.
- Cica! Kiscicát kaptam a Jézuskától! Anyuci! A Jézuska meghallgatta kívánságom.
S a következő pillanatban egy apró alak kezében találja magát. Meleg, puha kéz. S erősen szorítja. Majdnem olyan, mint anyja mancsai között. S érzi, hogy szép lassan megnyugszik. Nincs mitől félnie. Mikor a gyermek a puha szőnyegre teszi, egy csillogó valamire lesz figyelmes. Nem tudja mi az, de sok játék van rajta. Mely csak a macskák számára játék….
Pár hetes csupán, fekete szőre fénylik az ablakon beszűrődő napsugárban.
Sokszor lát mozgó alakokat, kik sokkal nagyobbak, mint ő. De nem fél. Hisz anyja oltalmazó mancsai közt biztonságban érzi magát. Amúgy is, a mozgó alakok hangjai nyugtatólag hatnak rá. Duruzsolnak, s suttognak. Ismerősek, megszokottak.
Van, mikor ismeretlen hang szól. Ilyenkor jobban bújik anyja oltalmazó mancsai közé. Van, mikor a hangot nagyon közelről érzékeli. Rájuk pillantva ilyenkor az alakok sokkal nagyobbak, de idővel rájön, hogy nem kell félnie.
Már sok napot megélt, emberi mércével már hathetes is megvan. A száját már nem csak anyatej érinti. Finom falat, mit kap, zamatost.
Különös napra ébred. A melegség, mit eddig testvérei adtak, már nem takarja teljesen. Már nincs vele mind, csupán ketten vannak, és az anyuka. Jobban bújuk anyához, óvó melegre vágyva.
S elérkezik a nap. Egy nagy, ismeretlen alak felemeli. S egy kosárba teszi, melyen csillogó szalag van. De nem éri el - pedig szívesen játszana - hisz a szalag kívülről díszíti a kosarat. Bebújik a kosár sarkába. Nincs, mi melegítené. Nem érzékeli anyját, se testvéreit. Most már fél.
Karácsonyeste van. Csend van a szobában, csak az ő gyenge nyávogása hallatszik. Egy nagy alak próbálja csitítani, benyúlva a kosarába, simogatni kezdi őt, melytől szép lassan elalszik. Nyugtalanul, de a fáradság győzedelmeskedik. Hisz fiatal még.
A következő hangra ébred.
- Cica! Kiscicát kaptam a Jézuskától! Anyuci! A Jézuska meghallgatta kívánságom.
S a következő pillanatban egy apró alak kezében találja magát. Meleg, puha kéz. S erősen szorítja. Majdnem olyan, mint anyja mancsai között. S érzi, hogy szép lassan megnyugszik. Nincs mitől félnie. Mikor a gyermek a puha szőnyegre teszi, egy csillogó valamire lesz figyelmes. Nem tudja mi az, de sok játék van rajta. Mely csak a macskák számára játék….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése