Egy újságcikk került a kezébe. A fiók mélyéről, az emlékek közül. Lánya arca van rajta…
A lánya szinte mindig mosolygott. Mikor kicsi volt, bánat ritkán
látszott arcán. Tudott örülni mindennek. Egy csokinak, vagy egy használt
ruhának, melyet nővére kinőtt. Emlékszik rá, mikor lányának nyári
ruhára volt szüksége, a turkálóban egy narancssárga kis szoknyára akadt,
melyen csillagok voltak. Felvéve, a kislány arcán az elragadtatás
látszott. Sokáig forgott a tükör előtt, miközben figyelte a csillagok
mozgását. Szerette azt is, ha fényképezték. Ilyenkor a mosoly az arcán
még szélesebb lett, még a szeme is nevetett.
Sokszor mondták neki. Eszter, ez a kislány egy csoda. Közelében az
ember nem tud mást tenni, csak mosolyogni. Tudta ő. Próbált is tenni
róla, hogy ez a mosoly megmaradjon.
De a kislány, ahogy kinőtte a gyermekkort, megtapasztalt egyet-mást. Az
élet tartogatott számára csalódásokat. Ilyenkor anyja érezte a bánatát.
Mintha vele együtt ő is átélte volna. Volt még mosoly, de már egyre több
szomorúsággal vegyülve. Ma már kevesebbet mosolyog. Tiszta szívéből
csak ritkán…
Eszter kicsit szomorúan nézi a papírt. Az újságcikk négy évvel ezelőtti.
A város híres szórakozóhelyéről szól. Fiataloknak fenntartott hely, hol
koncertek sorozata szórakoztatja az ifjúságot. A cikk címe: Hétvégi
vidámság, fergeteges buli. A szöveg alatt egy kép, ki tudja hányból
kiválasztva. Ezen a képen a lánya táncol, szinte csak ő látszik rajta.
Akkor még fülig érő szájjal, tiszta szívéből és boldogan…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése