Kis parasztház a
falu középen. Idős bácsi lakja. Pár éve, hogy felesége, a falu
„Erzsikéje” - ki finom süteményeiről volt híres - eltávozott az élők
sorából. Este még puszit adva egymásnak, kéz a kézben aludtak el, s az ő
Erzsikéje reggel már nem ébredt fel többé. Az orvos szerint elaludt,
békében, amilyen az élete is volt.
Azóta a bácsi kutyájával éli életét a kis házban, gyermekei távol élnek
otthonától. Mondták is neki többször, papa, gyere hozzánk lakni,
számodra mindig van hely. De a bácsi hajthatatlan volt. Ő ezt a házat
már csak akkor hagyja el, ha távozik az élők sorából, hogy imádott
Erzsikéjével legyen…
Azóta a kapcsolata a kutyájával még szorosabbá vált. Szinte minden
szabad percét az udvaron töltötte, s a kutya követte őt, bárhova is
ment. Ilyenkor mesélt neki. Mindenről, mi eszébe jutott. S a kutya
nézett rá, mintha értené őt. Mikor már hidegebbre fordult az idő, a
bácsi sokszor beengedte a házába. Bár az udvaron is volt a kutya számára
egy jó erősen kibélelt kutyaház, s fázni biztosan nem fázott, de az
idős ember szervezete már nem bírta a nagy hidegeket. Így a kutya volt,
ki ilyenkor betért hozzá. Így éltek ők kettecskén, békességben.
Karácsonykor
a „gyerekek”, az unokákkal együtt meglátogatták a bácsit.
Finomságokkal, ajándékkal érkeztek, s egy kis vidámságot, szeretetet
hoztak az idős ember otthonába. Távozásuk után a házba ismét csendesség
költözött.
A bácsi másnap reggel, mikor felébredt, érezte, hogy nem úgy indul a
napja, ahogy szokott. Az ágy mintha húzná vissza, mintha valamiféle
betegség kínozná. A napja nyűgösen telt, sokszor feküdt el, többször,
mint ahogy szokta. A következő napok is erről szóltak. Sokat aludt, a
fejét és a torkát fájdította…
Mígnem elérkezett szilveszter napja. Kutyája a délelőtt nagy részét a
házban töltötte, de ebéd környéken kikérezkedett. A bácsi így elfeküdt. A
betegség még mindig kínozta. Sokáig forgolódott, már sötétedett, mire
elaludt. Álmodott. Erzsikéről. Sétáltak, kézen fogva. Hogy hol, mindegy
is volt. Vele volt. Csak ez volt a fontos. S egyszer csak Erzsike így
szólt. Papuskám, ébredj...
A papa nem akarta őt elengedni, de a környezetbe nem illő, rémisztő hangokat hallott…
Így kinyitotta szemét. Petárdák hangja hallatszott. S nyüszítés…
A bácsi nagy nehezen felkelt. A kutyája az ajtó előtt feküdt, szorosan
hozzá simulva, s ijedt tekintettel nyüszített. Ahogy az ajtó nyílt, a
következő pillanatban a kutya már szaladt is a lakásba. S a bácsi -
magában hálát mondva Erzsikéjének – ölelte át riadt kutyáját…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése