Az ablakon kinézve csodaszép látványban van része. Az éjszaka lehullott hó fehérré varázsolta a tájat. Kata ámulattal figyeli e csodát. Kicsi még, talán négy sincs. Ekkora havat még nem látott. Apró, szőrös papucsába belebújva, siet édesanyjához. Anyja még az igazak álmát alussza, így felemelve takaróját, bebújik mellé, s szorosan átöleli. Jó meleg van ott bent a paplan alatt, anyja karjai közt. A lakás már igencsak lehűl így reggelre, s a tüzelővel spórolniuk kell. Hosszú még a tél.
Ketten lakják e házat, kicsi, de barátságos otthon. Kata, mikor látja, hogy édesanyja ébredezik, fülébe súgja. Mami, fehér minden, leesett a hó, és még mindig esik. S a kislány nem törődve a hideggel, kibújik a meleg takaró alól, visszalép papucsába, s türelmesen várja anyját, hogy ő is felkeljen. Pár perc múlva már együtt csodálják a tájat. Valóban nagyon nagy a hó, állapítja meg magában az édesanyja. Évek óta nem volt ekkora.
A kislány izgatott hangon sorolja, hogy mi mindent kell ma tenniük. Mindent, miről édesanyja mesélt az ő gyerekkorából. Mikor még derékig ért a hó, mikor szinte egész télen szánkóztak és rengeteg hóembert építettek. Katát még a vacogó, enyhén kékülő szája sem érdekelte, hisz egy rendkívül izgalmas nap fog várni rá. Édesanyja mosolyogva hallgatja kislányát, de a szíve kicsit szomorú. Az ő gyerekkora tényleg csodás volt. Télen sem szenvedett hiányt. Volt szánkója, s még korcsolya is akadt. Az ő kislányának nincs egyik sem. Még a betevőre is alig futja. Egy nagyon öreg szánkó volt még az előző otthonukban, de sietve kellett távozniuk, így csak a legszükségesebbeket hozták magukkal. Hogy hogyan fogja a kislány kívánságát ma teljesíteni, azt még, nem tudja.
Az utca élénkülni kezd, hólapátolások hangja veri fel a csendet. Ők is felöltöznek, jó meleg ruhába, s az ajtót kinyitva szembesülnek az akadállyal. Hólapát még csak akad, azt az előző lakó hagyott nekik hátra. A szomszéd kisfiú, Tomi, ki talán egy-két évvel lehet idősebb a kislánynál, már a havat formálja. Kata feszülten figyeli, hisz most először látja életében, hogy készül egy igazi hóember. Közben a kisfiú anyukája is megérkezik. Felületes ismeretség, mi a két család között van, mely leginkább csak köszönésben merül ki. Most azonban szóba elegyedik a két anyuka. Kata nem hallja mit beszélnek, de nem is igazán gondol rájuk. Még mindig Tomit figyeli.
Ekkor megszólal a kisfiú anyja. Van kedved segíteni Tominak? Hóembert épít, és ha készen lesztek, akkor kihozza a szánkóját. Húzhatnátok egymást, meg van egy domb nem messze innen, csúszkálhatnátok is rajta.
Kata anyukájára néz, ki mosolyogva bólint. Ezzel kezdetét veszi az izgalmas nap. Mely már az anya számára is az, ki hálásan tekint Tomi édesanyjára.
Este van, a ház elcsendesedett. A hóember az utcán sapkában, répa orral és sállal magányosan álldogál. A kislány már alszik, most mélyebben, mint szokott, hisz nagyon elfáradt. Anyukája az asztalnál ül, s az aznap megkapott fizetését számolja. Majd elhatározza. Reggel az első útja a sarki boltba vezet majd, hogy lányának szánkót vegyen. Majd valahogy kigazdálkodja. Úgy érzi, most ez a legfontosabb. Hisz régen látta lányát ennyire boldognak.
Ketten lakják e házat, kicsi, de barátságos otthon. Kata, mikor látja, hogy édesanyja ébredezik, fülébe súgja. Mami, fehér minden, leesett a hó, és még mindig esik. S a kislány nem törődve a hideggel, kibújik a meleg takaró alól, visszalép papucsába, s türelmesen várja anyját, hogy ő is felkeljen. Pár perc múlva már együtt csodálják a tájat. Valóban nagyon nagy a hó, állapítja meg magában az édesanyja. Évek óta nem volt ekkora.
A kislány izgatott hangon sorolja, hogy mi mindent kell ma tenniük. Mindent, miről édesanyja mesélt az ő gyerekkorából. Mikor még derékig ért a hó, mikor szinte egész télen szánkóztak és rengeteg hóembert építettek. Katát még a vacogó, enyhén kékülő szája sem érdekelte, hisz egy rendkívül izgalmas nap fog várni rá. Édesanyja mosolyogva hallgatja kislányát, de a szíve kicsit szomorú. Az ő gyerekkora tényleg csodás volt. Télen sem szenvedett hiányt. Volt szánkója, s még korcsolya is akadt. Az ő kislányának nincs egyik sem. Még a betevőre is alig futja. Egy nagyon öreg szánkó volt még az előző otthonukban, de sietve kellett távozniuk, így csak a legszükségesebbeket hozták magukkal. Hogy hogyan fogja a kislány kívánságát ma teljesíteni, azt még, nem tudja.
Az utca élénkülni kezd, hólapátolások hangja veri fel a csendet. Ők is felöltöznek, jó meleg ruhába, s az ajtót kinyitva szembesülnek az akadállyal. Hólapát még csak akad, azt az előző lakó hagyott nekik hátra. A szomszéd kisfiú, Tomi, ki talán egy-két évvel lehet idősebb a kislánynál, már a havat formálja. Kata feszülten figyeli, hisz most először látja életében, hogy készül egy igazi hóember. Közben a kisfiú anyukája is megérkezik. Felületes ismeretség, mi a két család között van, mely leginkább csak köszönésben merül ki. Most azonban szóba elegyedik a két anyuka. Kata nem hallja mit beszélnek, de nem is igazán gondol rájuk. Még mindig Tomit figyeli.
Ekkor megszólal a kisfiú anyja. Van kedved segíteni Tominak? Hóembert épít, és ha készen lesztek, akkor kihozza a szánkóját. Húzhatnátok egymást, meg van egy domb nem messze innen, csúszkálhatnátok is rajta.
Kata anyukájára néz, ki mosolyogva bólint. Ezzel kezdetét veszi az izgalmas nap. Mely már az anya számára is az, ki hálásan tekint Tomi édesanyjára.
Este van, a ház elcsendesedett. A hóember az utcán sapkában, répa orral és sállal magányosan álldogál. A kislány már alszik, most mélyebben, mint szokott, hisz nagyon elfáradt. Anyukája az asztalnál ül, s az aznap megkapott fizetését számolja. Majd elhatározza. Reggel az első útja a sarki boltba vezet majd, hogy lányának szánkót vegyen. Majd valahogy kigazdálkodja. Úgy érzi, most ez a legfontosabb. Hisz régen látta lányát ennyire boldognak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése