Kicsiny szoba, barátságos, kislánynak való. A tapétán zsiráfok, vidámságot előhívó színekkel. A sarokban a polcon plüss állatok, s babák sokasága. Nappali világosságban ez a szoba a boldogság szigete.
Laura az ágyán fekve lapozza kedvenc mesekönyvét. A képeket nézegeti, olvasni nem igen olvassa. Mellette cicája fekszik, mély álomba szenderülve, kicsiny teste gazdija lábához bújva. A kislány néha-néha felpillant, s körülnéz a szobájában. Minden olyan nyugodt, minden olyan szép. Nem érti, miért van, mikor aludni tér, s a nappali világosságot felváltja az éjszakai fény, benne már nem ez a kép él. Megváltozik a környezet, a zsiráfok a falon sötét foltokká válnak. A szőrmék a sarokban egy alakká tornyosulnak, rémisztő alakká, mely felé pillantani sose mer. Neki kell a világosság, és kellenek a színek. Talán, ha nem lenne egyedül a szobában. Szülei azt mondják. Nagy vagy már kislányom. Már hét is elmúltál. Nem aludhatsz mindig lámpafénynél. S a világítást lekapcsolják. S ő nem szól, mert nem mer. Abból eddig még jó sosem származott.
Apa mondta mindig. Nem akarom, hogy nyámnyila kisasszony váljék belőled. Vajon mit szólnának a barátnőid, ha megtudnák, hogy ennyire félős vagy? A kislány nem tudja, hisz ezt annyiszor hallotta már apjától, hogy megemlíteni a barátnőinek sosem fogja. S ezzel a beszélgetés lezárva. S a kislány, ahogy tud, alszik, hol jobban, hol kevésbé. Van mikor nem fél annyira, van, mikor az éjszakát a paplan alatt tölti. Anyukája néha benéz hozzá, ő talán engedné. De apa határozott, s anya inkább hagyja. Jobb a békesség a házban.
Egyik délután rosszul érzi magát, hánynia kell. A közérzete nagyon rossz, betegség uralja kis testét. A hányás nem csillapodik, s az éjszaka kínlódással telik. Anyja ott marad mellette, egy szemhunyásnyit sem alszanak. Talán már éjfél is elmúlik, mikor kihívják az orvost. Ő rögtön kórházba küldi, hisz már jócskán ki van száradva. Ott infúzióra kötik, hányás ellen adnak neki kúpot. Körül sem néz, bár nincs teljesen sötét, félhomály van és hallja a lélegzeteket maga mellett. Talán a kimerültségtől, de pillanatok alatt elalszik.
Másnap reggel, mikor felébred, gyerekeket lát a szobában, van köztük kisebb, mint ő, de van ki nagyobb nála. Hatágyas, s minden hely foglalt. Mikor az est elérkezik, s a nap már nem látható, várja a rémképeket. De nincs semmi. Az ajtó nyitva, hisz a nővéreknek figyelniük kell rá. Nincs egyedül, hat gyerek légzése nyugtatja szívét. S hosszú idő óta először nyugodt az éjszakája, s reggel végre pihenten ébred. Ekkor mondja neki az orvos kedvesen. Ha jobban érzed magad, holnap már hazamehetsz. Erre a kislány csak ennyit mond. Doktor bácsi, fáj a hasam és hányingerem van. Nem érzem jól magam. Majd magában gondolja. „Csak had maradjak még egy kicsit, mert itt nem talál meg a félelem”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése