Álarc

Egyik délelőtt, mikor Barbara a könyveket pakolta vissza a polcokra, egy apró kislány állt meg előtte szemében izgatott várakozással.
Néni, tetszik nekem tudni adni olyan könyvet, amiből tudunk anyukámmal álarcot készíteni? Nemsokára farsang lesz az oviban. Barbara egy kis ideig gondolkodott, majd határozott mozdulattal nyúlt az egyik polchoz. Vékony, kis alakú könyvet emelt le róla. Már a borítója is gyermekszemnek csábító volt. Egér, katica és tigris álarc nézett vissza olvasójára, színesek voltak és bájosak. A kislány szeme felragyogott, s már nyúlt is a könyvért.
Barbarában ekkor emlékképek törtek elő. Az ő kislánya, mikor először készült az első farsangjára, ugyanilyen izgatott volt. Nemkülönben anyukája. Hisz az első jelmezét ő készítette.
Nem volt számára egyszerű feladat. Kislánya imádta a lepkéket, ezért egy lepke jelmezzel szerette volna meglepni. Próbálta tőle telhetően a legszebben elkészíteni. A fejében már összeállt a kép, de a kivitelezés már kicsit nehézkesen ment. De végül is sikerült.
Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kislánya büszkén álldogált a többi kisgyerek között, hatalmas lepkeszárnyaival.
A farsangok minden évben újabb ötletet kívántak. Volt melyik könnyebben ment, volt melyik nehézkesen. De a végeredmény mindig mosolyt csalt kislánya arcára.
Barbara már sok-sok éve nem készít jelmezt. S ilyenkor, mikor egy csillogó szemű kisgyermeket lát, vágyakozva gondol a múltra.
Mert imádta azokat az éveket. Mikor még együtt ették a süteményt a farsangokon, vagy mikor együtt izgultak egy-egy óvodai szereplés előtt. Vidám kirándulások alkalmával, mikor figyelte, ahogy barátkozik, s próbálja megállni helyét a közösségben.
Mikor még részese volt gyermeke szinte minden pillanatának.