Énekkar

Mindig szerettem énekelni. Kisdobos nyakkendős koromból túl sok emlékem nincs az énekórákról, de mikor úttörő lettem, büszke voltam arra, hogy beválasztottak az énekkarba. Izgatottan készültem az első próbára. Lelkes voltam és nagyon komolyan vettem a feladatot. Mint mindenki az énekkarban.
Egyszer még a Magyar Rádióba is hívtak minket. Már az is nagyon izgalmas volt, ahogy a kis csapat készült az utazásra. Nekünk akkor ez hatalmas élmény és megtiszteltetés volt. Mai napig emlékszem a felvételre. S mikor megtudtuk, hogy mikor adják le adásban, az egész család izgatottan ült az egy szem Szokol rádiónk mellett, s feszült figyelemmel hallgattuk. Örök élmény marad....
A legjobban a menetdal versenyeket szerettem. Mindig is jobban vonzottak a lendületes, lelkesítő dalok. Sok, és kimerítő próba után a város egyetlen főutcáján menetelve mértük össze tudásunkat a többi iskola énekkarosaival. Természetesen egyenruhában, piros nyakkendővel a nyakunkon
Nem tudom, hogy valaha is nyertünk-e, de most így visszagondolva, talán mindegy is volt. Az élmény kárpótolt minket.


Akár hogyis, én örülök, hogy ezek az élmények megmaradtak nekem. Fiatalságom egyik legszebb időszaka volt.



"Pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról,
Itt ringott bölcsőnk, itt nevelt anyánk.
Zengjen dalunk a széles rónaságról,
Mely a bőség kincsét ontja ránk.

Miénk e föld, erdő, mező,
Kalásza, virága nékünk terem.
Pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról,
S az ének szálljon völgyön és hegyen."