Lakótelep, komor panelházak, hideg és süvítő szél. Az egyik ház előtt, a bokrok sűrűjében, fekete nőstény macska. Pár év már van a háta mögött, kóbor ő, s magányos. Simogatást sosem érzett, csak félelmet. Egyik szemével már nem látja a világot. Talán kutya, talán egy macska, mi megsértette őt, ezzel örökre elvesztve látását. Keservesen nyávog, a hideg és az éhség kikezdte erejét. A lakások ablakai csukva, nem hallani panaszát, nincs, ki rajta segítsen. S mégis valahogy mindig van. A tél kegyetlen, de a macska igazi túlélő. Nem tudni, hogyan, s honnan szerzi élelmét, de annyi mindig van, hogy életét mentse.
Mikor már a nap egyre melegebben süt, s a tavasz köszönt a tájra, a macska hasas lesz. Majd később apróságok születnek, mely közül egy marad életben. Ő is bokor lakója lesz, fekete, mint az anyja. Bájos kismacska, gyerekszemnek csábító. A ház egyik lakója, apró kislány, kitartóan próbál közeledni hozzá. Beletelik sok időbe, míg a kis állat közel engedi magához. A nőstény macska, a bokrok sűrűjéből figyeli az apróságokat, ahogy ismerkednek egymással. Ha a kislány már nincs ott, mindig kölykéhez megy, s alaposan megmosdatja. Ott, ahol a gyermeki kéz érintette.
A kislány otthonában, naponta többször hangzik el ily mondat. Anyuci. Szép cica, aranyos, szeretném őt. De igen válasz sosincs.
Egyik reggel a kislány lelkesen elindulva keresi kis barátját. Sérülten, s fájdalmasan nyávogva találja az egyik bokor aljában. Mellette anyja, ki őrzi őt. A kislány felemeli a kisállatot, kinél most nyoma sincs kedvességnek. Fáj neki, hol fogják, így neheztelően morog. A kislány anyjához fordul segítségül. Az állatot felviszik, s ellátják, később orvos is látja. Új otthonában, az első napját tölti.
Sötétedik, a nőstény macska keresi kölykét, de nem találja. Kóborol, s egy óvatlan pillanatban az útra téved. Neki nagyon nagy sebességgel közlekedő autók közt próbál áthaladni, de ezúttal nem jár szerencsével. Ott fejezi be törődést nem ismerő, magányos életét, és senki sincs, ki megsiratja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése