Tizenhét éves fiú volt. Édesapjával és édesanyjával élt egy kis családi házban. Látszólag boldog család volt, kifelé tökéletes harmóniát mutattak. Amíg a fiú kisebb volt, addig békések voltak napjaik. Az apának stabil munkahelye volt, bár alig tartózkodott otthon, mert napjai nagy részét a munkahelyen töltötte, de mégis boldogságban éltek. Pár év elteltével, mikor a fiú tizennégy éves lett, az apának megszűnt a munkahelye. Onnantól alkalmi munkákból tartotta el a családját, ami igencsak megváltoztatta az otthon légkörét. Feszültebb, idegesebb családfő tért haza legtöbbször, ki nehezen tudta feldolgozni a bizonytalanságot. A fiához sem volt türelmes, s gyakoriak voltak a veszekedések. Bár szerette a fiát, mégsem tudta kimutatni. Fásult ember vált belőle. Az anya volt, ki otthon békítette az ellentéteket, már amikor tudta. A fiúnál egyre többször fordult elő, hogy mikor hallotta apját hazatérni, magára csukta az ajtót. Az anya fájdalmas szívvel figyelte a két szeretett ember közötti elhidegülés jeleit. Próbált beszélni férjével, hogy legyen kedvesebb fiához, hogy mutassa ki érzéseit, de hasztalan. Már nem tudtak egymással beszélgetni, s a fiú kamasz lelkében is folyamatos ellenállás volt. Apjának semmi nem tetszett, amit ő csinált vagy amit ő mondott. S a fiú már nem is akart változni. Anyját nagyon szerette, de apjával szembeni érzései bizonytalanná váltak.
Míg egyik nap arra tért haza, hogy édesanyja nagyon zokog. Mi történt anya? Kérdezte tőle, de anyjának bele tellett egy kis időbe, hogy felelni tudjon. Apád kórházban van. Elütötte egy autó. A feje sérült meg. Nagyon rosszul van, eszméletlen állapotban vitték be. Azóta kómában fekszik. Nem tudják, fel fog e ébredni.
A fiú először fel sem tudta fogni a hallottakat. Az ő apja kómában? Nem tudják, fel fog e ébredni?
Előtörtek benne azok az érzések, mit már régen nem érzett. Aggódás, és szeretet. Az apja iránt. Ahogy anyját figyelte, rádöbbent arra, hogy mennyi mindent elvesztettek, az apa és ő. Évekig dacoltak az érzéseikkel, ahelyett, hogy átölelték volna egymást. S ő mindig becsukta az ajtót. Esélyt sem adva. És most lehet, hogy haza se jön többet. Átölelte anyját, s próbálta megnyugtatni, miközben könnyeit nyelte.
Nehéz napok következtek, szinte minden idejüket apja ágyánál töltötték. Beszéltek hozzá, s végre az orvosok tudtak biztatót is mondani. Úgy néz ki, nincs maradandó károsodás. A vérömleny felszívódik. Fel fog ébredni.
S akkor a fiú, bár nem tudta, hogy apja hallja e vagy sem, de így szólt hozzá. Soha többet nem fogom becsukni az ajtót előtted. Csak gyógyulj meg, és gyere haza.
Míg egyik nap arra tért haza, hogy édesanyja nagyon zokog. Mi történt anya? Kérdezte tőle, de anyjának bele tellett egy kis időbe, hogy felelni tudjon. Apád kórházban van. Elütötte egy autó. A feje sérült meg. Nagyon rosszul van, eszméletlen állapotban vitték be. Azóta kómában fekszik. Nem tudják, fel fog e ébredni.
A fiú először fel sem tudta fogni a hallottakat. Az ő apja kómában? Nem tudják, fel fog e ébredni?
Előtörtek benne azok az érzések, mit már régen nem érzett. Aggódás, és szeretet. Az apja iránt. Ahogy anyját figyelte, rádöbbent arra, hogy mennyi mindent elvesztettek, az apa és ő. Évekig dacoltak az érzéseikkel, ahelyett, hogy átölelték volna egymást. S ő mindig becsukta az ajtót. Esélyt sem adva. És most lehet, hogy haza se jön többet. Átölelte anyját, s próbálta megnyugtatni, miközben könnyeit nyelte.
Nehéz napok következtek, szinte minden idejüket apja ágyánál töltötték. Beszéltek hozzá, s végre az orvosok tudtak biztatót is mondani. Úgy néz ki, nincs maradandó károsodás. A vérömleny felszívódik. Fel fog ébredni.
S akkor a fiú, bár nem tudta, hogy apja hallja e vagy sem, de így szólt hozzá. Soha többet nem fogom becsukni az ajtót előtted. Csak gyógyulj meg, és gyere haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése