Egyik nap bejött a munkahelyemre két tíz év körüli fiú. Barátságosak, talpraesettek voltak, és udvariasak. Miután megtalálták a számukra megfelelő könyvet, búcsúzás előtt az egyik fiú megkérdezte tőlem. Meg tudnám mondani, mennyi idő van? Gondoltam, nem vette észre a fali mutatós órát, mely mellettem volt, ezért mondtam neki. Itt van az óra, itt mindig megnézheted, ha szeretnéd tudni. A fiú ránézett, majd így szólt. Ebből nem tudom megmondani, hogy mennyi az idő. A mobil telefonomon szoktam megnézni, de most otthon felejtettem.
S nem értette, miért nézek rá megdöbbent, csodálkozó arccal. Kérdeztem tőle, hogy milyen órád van, hogy nem tudod egy mutatós óráról megállapítani az időt. Azt mondta, nincs órája. Csak telefonja. Soha nem is volt. S amit az iskolában tanult, azt már elfelejtette. Ekkor nem szóltam többet, megmondtam neki mennyi idő van.
Pár percig emésztgettem ezt a kis történést, és rádöbbentem a helyzet súlyosságára. Legalábbis én annak ítéltem meg.
S ekkor eszembe jutottak a lányaim. Amikor ők alsó tagozatosok voltak, és az órát tanulták, akkor még nem volt nekik mobiltelefonjuk. Mikor órát szerettek volna maguknak, mutatós karórát kaptak. Volt már digitális is, de gondoltam, először tanulják meg tisztességesen felismerni, mennyi is az idő.
A szobájukban a falon mesefigurás, szintén mutatós óra volt. Még így is volt, mikor elbizonytalanodtak, mikor meg kellett állapítani az időt.
A fiúnak az egyetlen eszköze az idő megállapítására a mobiltelefon volt. Csodálkozom azon, hogy nem ismeri az órát? Vagy csak én gondolom ezt annyira fontosnak?
"az óramutató járásával ellentétes irányban...."
S nem értette, miért nézek rá megdöbbent, csodálkozó arccal. Kérdeztem tőle, hogy milyen órád van, hogy nem tudod egy mutatós óráról megállapítani az időt. Azt mondta, nincs órája. Csak telefonja. Soha nem is volt. S amit az iskolában tanult, azt már elfelejtette. Ekkor nem szóltam többet, megmondtam neki mennyi idő van.
Pár percig emésztgettem ezt a kis történést, és rádöbbentem a helyzet súlyosságára. Legalábbis én annak ítéltem meg.
S ekkor eszembe jutottak a lányaim. Amikor ők alsó tagozatosok voltak, és az órát tanulták, akkor még nem volt nekik mobiltelefonjuk. Mikor órát szerettek volna maguknak, mutatós karórát kaptak. Volt már digitális is, de gondoltam, először tanulják meg tisztességesen felismerni, mennyi is az idő.
A szobájukban a falon mesefigurás, szintén mutatós óra volt. Még így is volt, mikor elbizonytalanodtak, mikor meg kellett állapítani az időt.
A fiúnak az egyetlen eszköze az idő megállapítására a mobiltelefon volt. Csodálkozom azon, hogy nem ismeri az órát? Vagy csak én gondolom ezt annyira fontosnak?
"az óramutató járásával ellentétes irányban...."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése