Huszonöt éves volt. Csinos, életrevaló, és boldog. Babát hordott a szíve alatt. Férje, ki szintén húszas évei közepén járt, nagyon várta a kis csöppséget. A feleségét óvta, kímélte, akkor, amikor csak tudta. Egészséges, mindenre odafigyelő életmódot folytattak. Az ékezés mellett fontos volt számukra a lelki béke. Mediációs gyakorlatokat végeztek, s tudatosan készültek a gyermekvállalásra. Minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Egyik este, mikor a fiatalasszony hazatért lakásukba, a postaládájukban egy levelet talált. A férjének volt címezve, egy Anikó nevű nő írta. A feleség először nem foglalkozva a levéllel, felvitte, majd férje íróasztalára tette. El is feledkezett róla, s férje haza érkezésekor csodás, meghitt estét töltöttek el együtt. Másnap reggel, mikor takarításra készülődött, szennyes ruha után kutatva felfedezte a kibontott levelet a férje párnája mellett az ágyban. Először nem csodálkozott rajta különösebben, de miután felemelte, és gondolta visszateszi a helyére, egy olyan lap esett ki belőle, melyen egy szívecske volt. Üdvözlőlap volt, melyen az állt, hogy még mindig hiányzol.
Egy darabig figyelte, s bármennyire is próbált parancsolni magának, belül érezte, hogy a kisördög ébredezik. Anikó. Emlékszik rá. Ő volt a férje első szerelme. Körülbelül öt éve. Azóta állítólag nem találkoztak. Három éve élnek együtt. Honnan tudja a címüket?
Próbált nyugalmat erőltetni magára, mert tudta, hogy a babának nem tesz jót.
Megvárja, míg férje hazatér, és tisztázza vele. Addig megpróbál másra koncentrálni. Felhívni nem akarja, nem akar féltékeny feleségnek látszani.
Mivel sikeresen alkalmazta a meditációs gyakorlatok nyugalmat elősegítő módszerét, ezért besötétített, majd kellemes zene bekapcsolása után jólesően végigfeküdt az ágyon, és elengedte magát. Már amennyire tudta. Mert ez most sajnos nem sikerült annyira jól. Bizonytalanság, mi benne volt. Kétségek és gyötrődés. Előidézett pillanatokat, az elmúlt időszak pillanatait. Szerelem és boldogság volt, mire emlékezett. Másra nem. Majd kicsit megnyugodva, kellemesen ellazult, majd sikerült mély, meditatív állapotba kerülni.
S nem tudja hogyan, s nem tudja milyen módon, de mintha egyik pillanatról a másikra, egy teljesen más valóságba került volna.
Szomorú volt, egy kislány ült a szoba sarkában. Egyedül volt. Társról csak egy kép árulkodott. Ó volt, a férje. De nem éltek együtt. Az asztalon levelek sorakoztak. Sok. Bocsánatkérő, sajnálkozó levelek. Melyben ez állt. Nem volt semmi. Találkoztak, s csak elkérte a címét. Csak téged szeretlek, senki mást! Tudta, hogy nem bocsátott meg. Érezte. S magára maradt.
Senkinek nem kívánta ez a szomorúságot. Felriadt.
Este mikor hazatért a férje, ránézett, s azt a pillantást látta a szemében, mint mikor megkérte a kezét. Nem kételkedett többet. Tudta, hogy férje hűséges hozzá. Hogy honnan tudja? Érzi. Ha nem így lenne, akkor a levelet nem tudta volna megtalálni. Gondoskodott volna a férj az eltüntetéséről. Most már tudja. S akkor nem érezné a szerelmet, ami a férjéből árad, mikor mellette van. S nem szólt semmit, csak megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése