Mikor megszületünk, egy új, csodálatos élet kezdődik.
Ahogy cseperedünk, még nem értjük, miért van az, hogy olyan emberek, kik közel álltak hozzánk, egyszer csak nincsenek többé.
Csak azt látjuk, hogy akik továbbra is itt vannak nekünk, az ő boldogságukra árnyék vetül.
Mikor már nagyobbacskák vagyunk, s kezdjük megérteni, hogy ez egy végleges, visszafordíthatatlan állapot, egyszer csak elkezdünk aggódni a szeretteinkért.
S ha már felnőtté válunk, elfogadjuk, hogy egyszer eltávozunk. Már nem aggódunk, nem gondolunk az elkerülhetetlenre.
Egészen addig, amíg....
..közeli kapcsolatba nem kerülünk vele.
Ez a kapcsolat lehet egy olyan ember elvesztése, kit nagyon szerettünk.
Vagy történik velünk valami, mi örökre megváltoztatja az élethez való hozzáállásunkat. Elkezdjük értékelni az elkövetkezendő napokat.
Ez a történés lehet egy olyan betegség, melyből csodálatos módon gyógyulunk fel.
Úgy érezzük, hogy kaptunk egy újabb esélyt az élettől. S a halál várhat....
vagy ha csak egy pillanaton múlik az életünk. Máris másképp értékelünk mindent.
De amit egyszer megtapasztaltunk, az mindig ott lesz bennünk.
S e tapasztalás által teljesebb életet élhetünk addig, amíg eljön értünk....
Félek az ismeretlentől. Félek attól, hogy hogyan következik be, a szeretteim ott lesznek e mellettem. El tudok-e búcsúzni tőlük.
Néha mikor eszembe jutnak ezek a gondolatok, akkor mindig ugyanarra a válaszra jutok. "A halállal saját magamnak kell szembenézni, de szeretném, ha ott lennének mellettem, mikor eljön az idő. Ha fognák a kezem, s útnak indítanának. Mert a halál kapuját úgy is egyedül kell átlépnem".
Ahogy cseperedünk, még nem értjük, miért van az, hogy olyan emberek, kik közel álltak hozzánk, egyszer csak nincsenek többé.
Csak azt látjuk, hogy akik továbbra is itt vannak nekünk, az ő boldogságukra árnyék vetül.
Mikor már nagyobbacskák vagyunk, s kezdjük megérteni, hogy ez egy végleges, visszafordíthatatlan állapot, egyszer csak elkezdünk aggódni a szeretteinkért.
S ha már felnőtté válunk, elfogadjuk, hogy egyszer eltávozunk. Már nem aggódunk, nem gondolunk az elkerülhetetlenre.
Egészen addig, amíg....
..közeli kapcsolatba nem kerülünk vele.
Ez a kapcsolat lehet egy olyan ember elvesztése, kit nagyon szerettünk.
Vagy történik velünk valami, mi örökre megváltoztatja az élethez való hozzáállásunkat. Elkezdjük értékelni az elkövetkezendő napokat.
Ez a történés lehet egy olyan betegség, melyből csodálatos módon gyógyulunk fel.
Úgy érezzük, hogy kaptunk egy újabb esélyt az élettől. S a halál várhat....
vagy ha csak egy pillanaton múlik az életünk. Máris másképp értékelünk mindent.
De amit egyszer megtapasztaltunk, az mindig ott lesz bennünk.
S e tapasztalás által teljesebb életet élhetünk addig, amíg eljön értünk....
Félek az ismeretlentől. Félek attól, hogy hogyan következik be, a szeretteim ott lesznek e mellettem. El tudok-e búcsúzni tőlük.
Néha mikor eszembe jutnak ezek a gondolatok, akkor mindig ugyanarra a válaszra jutok. "A halállal saját magamnak kell szembenézni, de szeretném, ha ott lennének mellettem, mikor eljön az idő. Ha fognák a kezem, s útnak indítanának. Mert a halál kapuját úgy is egyedül kell átlépnem".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése