Fenséges tó tükrén siklik kis csónakom. Apró esőcseppek simogatják testem, s kezemben az evezőlapát fel-fel kavarja a víz békés nyugalmát. Előttem a part, hol kis faházikó várja érkezésem. Élvezem a csendet, melyet csak az esőcseppek halk kopogása, s a felkavart víz csobbanása kísér. Partra érkezvén megkezdem utam, feltérképezve e csodás tájat, melynek szépsége s apró titkai segítenek nekem lelkem megnyugvásában.
A kis ház tornáca felől csodaszép madárdalra felfigyelve, s hallgatva őt, a szabadság érzése az, mely bennem kavarog. Halkan megközelítvén, szavam hozzá szól. Szabad vagy, tiéd a levegő, a magasság, bármikor birtokodba veheted, ha repülni támad kedved! Vidd magaddal kérlek lelkem rabságának érzését, s repülj , hogy én is érezhessem a szabadság édes mámorát. S a kismadár repül...
Tovább sétálva, a kis ház mögötti erdőhöz érve fedezem fel a hatalmas, öreg fákat. Számtalan kis erdei állat, lakók élőhelyei, sokat látott, tapasztalt, bölcs öregek ők. Szavam hozzájuk szól. Kérlek benneteket hatalmasok, segítsetek, hogy meglévő tudásomat, tapasztalataimat megfelelő módon tudjam hasznosítani, vigyétek el tőlem a bizonytalanság érzését. Enyhe szellőt érezvén testemen, a fák levelei mozgásba lendülnek, mindegy jelezvén, hogy hallották kérésemet.
Megnyugvással folytatom képzeletbeli utamat.....
A kis erdei úton sétálva, fedezem fel azt a szépséget, mely egy gyönyörű színekben pompázó pillangó képében jelenik meg. A természet egy apró csodája, s legyen bármily apró is ez az élet, hatása fenséges. Kérlek pillangó, ne hagyd, hogy elmenjek az élet megannyi szépsége mellett. Hisz feltöltődvén ezekből a pillanatokból lesz teljesebb, nyugodtabb az életem.
Kis rétre kiérve, sétám lassan végéhez közeledve, mikor is megálljt parancsolok lábaimnak. Lélegzet visszafojtva, némán figyelve, ahogy egy nyuszi család, biztonságos távolságra tőlem szalad át a mezőn. Szeretet, mit oly erősen érzek. A család, s a kötelék.
Megállva a rét közepén, kezem kitárva a világ felé, kiáltom hangosan.
Kérlek segíts, hogy ezt az érzést, mi bennem van, ne veszítsem el soha! Szeretni mindent, s mindenkit! Ez a lét értelme.
S szép lassan kinyitom a szemem......Utazásom véget ért......
A kis ház tornáca felől csodaszép madárdalra felfigyelve, s hallgatva őt, a szabadság érzése az, mely bennem kavarog. Halkan megközelítvén, szavam hozzá szól. Szabad vagy, tiéd a levegő, a magasság, bármikor birtokodba veheted, ha repülni támad kedved! Vidd magaddal kérlek lelkem rabságának érzését, s repülj , hogy én is érezhessem a szabadság édes mámorát. S a kismadár repül...
Tovább sétálva, a kis ház mögötti erdőhöz érve fedezem fel a hatalmas, öreg fákat. Számtalan kis erdei állat, lakók élőhelyei, sokat látott, tapasztalt, bölcs öregek ők. Szavam hozzájuk szól. Kérlek benneteket hatalmasok, segítsetek, hogy meglévő tudásomat, tapasztalataimat megfelelő módon tudjam hasznosítani, vigyétek el tőlem a bizonytalanság érzését. Enyhe szellőt érezvén testemen, a fák levelei mozgásba lendülnek, mindegy jelezvén, hogy hallották kérésemet.
Megnyugvással folytatom képzeletbeli utamat.....
A kis erdei úton sétálva, fedezem fel azt a szépséget, mely egy gyönyörű színekben pompázó pillangó képében jelenik meg. A természet egy apró csodája, s legyen bármily apró is ez az élet, hatása fenséges. Kérlek pillangó, ne hagyd, hogy elmenjek az élet megannyi szépsége mellett. Hisz feltöltődvén ezekből a pillanatokból lesz teljesebb, nyugodtabb az életem.
Kis rétre kiérve, sétám lassan végéhez közeledve, mikor is megálljt parancsolok lábaimnak. Lélegzet visszafojtva, némán figyelve, ahogy egy nyuszi család, biztonságos távolságra tőlem szalad át a mezőn. Szeretet, mit oly erősen érzek. A család, s a kötelék.
Megállva a rét közepén, kezem kitárva a világ felé, kiáltom hangosan.
Kérlek segíts, hogy ezt az érzést, mi bennem van, ne veszítsem el soha! Szeretni mindent, s mindenkit! Ez a lét értelme.
S szép lassan kinyitom a szemem......Utazásom véget ért......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése