Van, hogy egy embernek félresiklik az élete. A saját hibájából vagy önhibáján kívül. Mikor meglátunk egy hajléktalant, nehezen tudjuk eldönteni, hogy melyikhez tartozik. Persze könnyen ítélkezhetünk. Boros palackot látva a kezében, biztos arra gondolunk, nem kellett volna annyit innia. És mi van, ha az utca tette ezt vele. A túlélés. Hogy melegedjen. Nem tudhatjuk.
Kedvenc boltunk előtt volt egy idős bácsi. Minden reggel, mikor vásárolni mentünk, adtunk neki egy kis pénzt. Biztosak voltunk abban, hogy a kocsmába megy vele. És akkor mi van? Neki ez kellett, a túléléshez. De hozzá teszem, hatalmas volt benne a hála. Nagyon sokat beszélgettünk vele, iskolázott, értelmes ember volt, csak kidobta a felesége. Hogy miért? Nem lényeges. Egy ember volt, aki segítségre szorult.
A lakók mikor elkezdtek ellene lázadni, eltűnt. Nem tudjuk mi lett vele. Néha eszembe jut, talán már nem is él. Meglehet jobb is neki így.
Kedvenc boltunk előtt volt egy idős bácsi. Minden reggel, mikor vásárolni mentünk, adtunk neki egy kis pénzt. Biztosak voltunk abban, hogy a kocsmába megy vele. És akkor mi van? Neki ez kellett, a túléléshez. De hozzá teszem, hatalmas volt benne a hála. Nagyon sokat beszélgettünk vele, iskolázott, értelmes ember volt, csak kidobta a felesége. Hogy miért? Nem lényeges. Egy ember volt, aki segítségre szorult.
A lakók mikor elkezdtek ellene lázadni, eltűnt. Nem tudjuk mi lett vele. Néha eszembe jut, talán már nem is él. Meglehet jobb is neki így.
Volt olyan karácsonyunk, mikor szenteste addig nem kezdtük meg a karácsonyi ajándékosztást, míg a házunk előtt lévő Ladában lakó három hajléktalannak nem vittünk ennivalót, bort és süteményt, és nem mentünk el megetetni azt a kóbor cicát, mely a város egyik könyvtára előtt lakott. Nekünk az volt az egyik legszebb karácsony szentesténk. Mondanom sem kell, hogy megint nem volt híján a hálának. A hajléktalanok részéről egy köszönöm, a macska részéről egy mély, határozott dorombolás.
De megdöbbentő, hogy az emberi büszkeségnek (?) mekkora a határa. Volt egy hajléktalan a lakótelepünkön. Régi, kopott, és bizton állíthatom, rendkívül koszos, szakadt ballonkabátban járt mindig. Télen és nyáron is egyaránt. Folyton csak abban, sose láttuk másképp. Folyamatosan a kukákat túrta, és mindig végignézte a kisebb szemeteseket cigaretta csikkek után kutatva. Egyik nap az állomásra indultunk. Nyár volt, fürödni készültünk. Megláttuk őt, és mivel a párom dohányzik, ezért gondolta, megkínálja cigarettával, mivel éppen egy szemetes felett kutakodott, adni akart neki pár szál cigit. A férfi ránézett, majd csak ennyit mondott.
- Nem ezt a márkát szívom.
Nem tudtam, sírjak e vagy nevessek. De legszívesebben zokogtam volna.
De megdöbbentő, hogy az emberi büszkeségnek (?) mekkora a határa. Volt egy hajléktalan a lakótelepünkön. Régi, kopott, és bizton állíthatom, rendkívül koszos, szakadt ballonkabátban járt mindig. Télen és nyáron is egyaránt. Folyton csak abban, sose láttuk másképp. Folyamatosan a kukákat túrta, és mindig végignézte a kisebb szemeteseket cigaretta csikkek után kutatva. Egyik nap az állomásra indultunk. Nyár volt, fürödni készültünk. Megláttuk őt, és mivel a párom dohányzik, ezért gondolta, megkínálja cigarettával, mivel éppen egy szemetes felett kutakodott, adni akart neki pár szál cigit. A férfi ránézett, majd csak ennyit mondott.
- Nem ezt a márkát szívom.
Nem tudtam, sírjak e vagy nevessek. De legszívesebben zokogtam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése