Egy vályogházban laktunk, anyám, apám, nővérem, nagymamám és nagybátyám. Nem volt meleg víz, se fürdőszoba. A konyhában hatalmas sparhelt, a szobákban kis kályha.
Kisgyermeki emlékeim között a házzal kapcsolatban nagyon keveset találok.
Van olyan kép előttem, hogy én és a nővérem középen fekszünk egy hatalmas ágyon, hófehér paplannal betakarva, szüleink oltalmazó karjai közt.
Emlékszem arra a jóleső melegre,mit akkor éreztem, mikor a konyhában a sparhelt mellett üldögéltem.
Kint az udvaron volt egy kis fáskamra. Szerettem a fa illatát. Ezzel a kamrával kapcsolatban van egy nagyon rossz emlékem. Olyan élénken él bennem, mintha most történt volna.
Volt egy sánta kis csibe, mely nagyon a szívemhez nőtt, nagyon sokat foglalkoztam vele. Ő az én kis csibém volt. Éjszakára ebbe a kamrába csuktuk be őket. Nem tudom rajta kívül mennyi baromfink volt, csak ő maradt meg bennem. Egyik reggel, mikor felébredtem, első utam hozzá vezetett, De csak pihéket találtam. Véres pihéket. Elvitte valamilyen állat. A zokogásom olyannyira élénk az emlékeim között, hogy még most is kicsit összeszorul a szívem, ha rágondolok.
Nem emlékszem a kertünkre, csak arra, hogy hátul volt egy nagy kapu. Nem szabadott kimennem rajta. Van egy fénykép rólam, ami ott készült. Még karon ülő voltam. Anyám fogott, mellette nagymamám álldogált. Nagy fák voltak körülöttük. Szép volt.
Mikor már egy kicsit nagyobbacska lettem, egyszer jöttem haza a nővéremmel a boltból. Emlékszem üvegdarabokra az úton. Elestem, és pont rá. Nagyon csúnyán megsebezte a térdem. Mai napig meg van a helye.
Az utca végében volt egy nagy fekete kutya. Borzasztóan féltem tőle. Mikor egyszer egyedül jöttem haza, kint találtam az utcán. Emlékszem arra, hogy megdermedtem. A kutya odajött hozzám, és első két lábát feltette a vállamra. Akkora volt, mint én. Nem bántott, de akkor nagyon megijedtem. Azóta tartok a kutyáktól.
Emlékszem a házunk előtti kis rétre, hol volt egy körhinta. Egy téli kép ugrik be, hajtottam a hintát, egyedül voltam. Sokat gondolkodtam, hogy ez miért maradt meg bennem. Lehet, hogy magányos voltam? Óvodába nem jártam, és nem emlékszem egyetlen egy barátnőmre sem. Sőt, egyetlenegy gyerekre se.
Hat éves voltam, mikor elköltöztünk.
Ennyi jut eszembe. Ez volt életem első öt éve emlékképekben. Még van kettő fénykép rólam. Nagyon vigyázok rájuk, hisz az emlékek mellett csak ez maradt nekem abból az időszakból.
Kisgyermeki emlékeim között a házzal kapcsolatban nagyon keveset találok.
Van olyan kép előttem, hogy én és a nővérem középen fekszünk egy hatalmas ágyon, hófehér paplannal betakarva, szüleink oltalmazó karjai közt.
Emlékszem arra a jóleső melegre,mit akkor éreztem, mikor a konyhában a sparhelt mellett üldögéltem.
Kint az udvaron volt egy kis fáskamra. Szerettem a fa illatát. Ezzel a kamrával kapcsolatban van egy nagyon rossz emlékem. Olyan élénken él bennem, mintha most történt volna.
Volt egy sánta kis csibe, mely nagyon a szívemhez nőtt, nagyon sokat foglalkoztam vele. Ő az én kis csibém volt. Éjszakára ebbe a kamrába csuktuk be őket. Nem tudom rajta kívül mennyi baromfink volt, csak ő maradt meg bennem. Egyik reggel, mikor felébredtem, első utam hozzá vezetett, De csak pihéket találtam. Véres pihéket. Elvitte valamilyen állat. A zokogásom olyannyira élénk az emlékeim között, hogy még most is kicsit összeszorul a szívem, ha rágondolok.
Nem emlékszem a kertünkre, csak arra, hogy hátul volt egy nagy kapu. Nem szabadott kimennem rajta. Van egy fénykép rólam, ami ott készült. Még karon ülő voltam. Anyám fogott, mellette nagymamám álldogált. Nagy fák voltak körülöttük. Szép volt.
Mikor már egy kicsit nagyobbacska lettem, egyszer jöttem haza a nővéremmel a boltból. Emlékszem üvegdarabokra az úton. Elestem, és pont rá. Nagyon csúnyán megsebezte a térdem. Mai napig meg van a helye.
Az utca végében volt egy nagy fekete kutya. Borzasztóan féltem tőle. Mikor egyszer egyedül jöttem haza, kint találtam az utcán. Emlékszem arra, hogy megdermedtem. A kutya odajött hozzám, és első két lábát feltette a vállamra. Akkora volt, mint én. Nem bántott, de akkor nagyon megijedtem. Azóta tartok a kutyáktól.
Emlékszem a házunk előtti kis rétre, hol volt egy körhinta. Egy téli kép ugrik be, hajtottam a hintát, egyedül voltam. Sokat gondolkodtam, hogy ez miért maradt meg bennem. Lehet, hogy magányos voltam? Óvodába nem jártam, és nem emlékszem egyetlen egy barátnőmre sem. Sőt, egyetlenegy gyerekre se.
Hat éves voltam, mikor elköltöztünk.
Ennyi jut eszembe. Ez volt életem első öt éve emlékképekben. Még van kettő fénykép rólam. Nagyon vigyázok rájuk, hisz az emlékek mellett csak ez maradt nekem abból az időszakból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése