Mama

Apró, vörös, göndör hajú kislány volt. Anyukája reggelente, mikor megfésülte, masnit kötött a hajába. Szerette a fodros kis szoknyákat, sokat forgott a tükör előtt. Szerette nézni a fodrok mozgását.

Otthonos, kicsi házban laktak, gyönyörű kerttel. Hol csodaszép virágok ékeskedtek, és finomabbnál finomabb gyümölcsöket lehetett szedegetni a fákról.Szeretett kint üldögélni a kertben, csodálni a szebbnél szebb lepkéket, ahogy egyik virágról a másikra repkednek. S a madarak énekét hallgatni, miközben egy kis széken üldögélve képeskönyvet nézegetett.

Volt egy mesekönyve, az volt  a kedvence. A nagymamájától kapta. Szinte mindig nála volt. Sok, színes kép volt benne, kisállatok képei, s mindegyik mellé kedves kis történetek. Mivel anyukája s apukája sokat volt távol, ezért ideje nagy részét nagymamájával töltötte, ki igazi nagymama volt. Ősz hajú, gondoskodó, s mindenben segítőkész. Leste unokája minden kívánságát, ha kellett, egymásután többször is olvasott neki. A kislány már kívülről tudta az egész könyvet, de akkor is újból és újból el kellett neki olvasni. Nagyon sok boldog napot töltöttek együtt.

Egyik nap nagymamája mintha egy kicsit más lett volna. Nem mosolygott annyit, s mintha nehezére esett volna azoknak a teendőknek elvégzése, ami eddig könnyedén ment. A kislány nem értette mi történt, így hát megkérdezte mamáját. 

- Mama! Valami rosszat csináltam?

Ekkor mamája odaültette az ölébe.

- Kiscsillagom, te nem tudsz semmi olyat csinálni, ami miatt én elszomorodnék. Mindennél jobban szeretlek. S ha egyszer már nem leszek itt veled, csak hunyd be a szemed, és próbálj erősen rám gondolni. S megfogod látni, hogy ott vagyok, s mindig is ott leszek.

A kislány egy pillanatig erősen gondolkodott, majd összehúzta  szemöldökét, és így szólt.

- Mama! Te nem mehetsz sehova! Ki fog nekem mesét olvasni, ha ahhoz lesz kedvem?

Nagymamája elmosolyodott, de gyorsan el is kellett forduljon. Egy könnycsepp gördült le az arcán.

Egyik reggel a kislány mikor felébredt, nem látta sehol mamáját. Kiült a kertbe, a kis mesekönyvével, s várta hogy jöjjön. S ekkor halk sírásra lett figyelmes. Anyukája sirdogált apukája karjai között. Érezte, hogy valami nagy baj van. Ekkor magához szorította  a könyvet, és összekuporodott. Jó kicsire, hogy ne találja meg a rossz hír. Ekkor érezte anyukája kezét a vállán. S hallotta a hangokat. Mama nem jön többé....Ennyit hallott. Ekkor befogta  a fülét. A könyv leesett az öléből. Nem tudta mit jelent  a halál, de érezte hogy olyan végleges. S ekkor eszébe jutott mamája mondata:

- "S ha egyszer már nem leszek itt veled, csak hunyd be a szemed, és próbálj erősen rám gondolni. S megfogod látni, hogy ott vagyok, s mindig is ott leszek."

S ő erősen becsukta szemét, próbált koncentrálni. S valóban nem sokára hallotta mamája hangját, ahogy mesél neki. S látta az arcát, ahogy kedvesen mosolyog rá. 

Elkezdett sírni....