Él valahol egy kis kedvenc…egy kis papagáj, egy kisfiú…. Kotyócska a neve. Kedvence embernek és állatnak. A természet egy apró csodája, de gazdijának maga a minden. Hogy mi és ki ő? Megpróbálom elmesélni. Ahogy én látom….
Olyan kis lény, kinek hangja lehet lágy, duruzsoló, szívet melengető, de lehet határozott (foglalkozz velem), erőteljes, de mégis csodaszép. Ki csak ott érzi tökéletesnek a világot, ahol gazdija van, ha érzi közelségét, melegségét, hisz számára ez a megnyugtató (és utána esetleg jöhet a kis párja)
Mi neki finom falat? Vajon van annál finomabb, mint amit gazdi szeret? Nem hinném…..
Nincs egyedül. Kis-lények hada veszi körül. Szebbnél szebbek, bájosabbnál bájosabbak. Kedves tollasok…. Kis papagájok és pintyek. Ha közelükbe megyünk, érezzük azt a harmóniát, energiát, ami belőlük árad. Ahogy gondoskodnak egymásról, ahogy tollászkodnak, ahogy szeretik egymást.
Egyszer úgy hozta a sors, hogy én voltam, ki felügyelte a kismadarakat. Korán mentem, a nap szinte még fel sem kelt. Hatalmas csend volt, csak kis kotyogásokat lehetett hallani. Kis beszélgetést, mi nagyon megnyugtató érzés volt. Ahogy ténykedtem a konyhában, és készítettem kis reggelijüket, egyszer csak csodálatos dologra lettem figyelmes. Megállt a kezem, meg sem mertem moccanni. Az egyik kis pinty elkezdett énekelni. Csak hallgattam, és nem tudtam betelni e csodával. Akkor értettem meg igazán gazdijának oly sokszor elhangzott mondatát.
Csodás reggelünk volt, de mire feleszméltünk, már el is késtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése