Egymásra figyelés

A napokban olvastam egy rövid, megrázó szöveget arról, hogy miért van az, hogy nem figyelnek egymásra az emberek?

Fiatal, húszas éveiben járó házaspár volt, párhónapos kisbabával. Egy panelház magasföldszintjén kaptak egy kétszobást lakást. Hihetetlen jó érzés volt beköltözniük az első, saját, közös otthonukba. Lelkesen csinosítgatták, újrameszelték, s szerény anyagi helyzetükhöz mérten rendezték be. Nem számított más, csak az, hogy az övék. Tél volt, pár héttel karácsony előtt.

Körülöttük csendes szomszédok voltak, nyugodt volt a ház. Az ablakon kinézve ablakuk előtt négy öt méterre egy asztal volt, körbe padokkal. Körülvéve bokrokkal, s fákkal. Barátságos környék.

Teltek a napok, hetek, hónapok. Megérkeztek a tavasz első hírnökei, majd szép lassan melegre fordult az idő. Az emberek esténként tovább kint maradtak a szabadban, sétálgattak. Ők is végre úgy aludhattak, hogy kinyithatták az ablakot. Kellemes, friss levegőre vágytak alvás közben.

Kilenc órára járhatott az idő, mikor is nagy zajra lettek figyelmesek. Mintha közvetlen a fülük mellett beszélt volna sok ember. Kinéztek az ablakon, s a padon körülbelül tíz, tizenkét fiatal, s szülő egyaránt foglalta el helyét az asztal körül. Elővéve egy pakli kártyát, jó hangulatban kezdtek el játszani. A pár gondolta, ez biztos egyszeri alkalom, s talán hamar el is mennek. A kisbaba felébredt a másik szobában a hirtelen keletkezett zajra. Megnyugtatták, majd becsukták nála az amúgy is csak kis résnyire kinyitott ablakot. Késő este, jóval tizenegy után lett csendesség. Mivel ez mellett a zaj mellett nem lehetett nyitott ablak mellett aludni, ezért nem élvezhették a friss levegőt.

Május eleje volt, akkor kezdődött, s már jócskán vénasszonyok nyara volt, mikor befejeződött. Minden egyes nap. Kivétel, ha esett az eső.

Ez ment sok éven keresztül. Volt komoly, nyugodt beszélgetés felnőttekkel, fiatalokkal egyaránt, s volt, hogy már a nyugodtságnak nyoma sem volt. A fiatalasszony nem várta a jó időt, megszerette az esőt, mert akkor tudta, hogy csönd van.

Míg végül is azt a megoldást találták ki, hogy panaszlevéllel fordulnak a megfelelő hatósághoz, s így elvitették az asztalt és a padokat. Azóta a fiatalok felnőttek, többnek gyermeke is van. Nem tudom, hogy emlékeznek vissza ezekre az időszakokra, de remélem most már másképp látják az akkori történéseket.