Régi Könyvek csodálatos illata, a könyvtár semmihez sem fogható hangulata. A tudás és szórakozás tárháza.
Második osztályos voltam, mikor először beiratkoztam könyvtárba. A lakótelepünkön volt s van még ma is egy apró fiókkönyvtár. Iskola után többször töltöttem szabad óráimat azzal, hogy a gyermekrészleg egyik kényelmes kis foteljében elhelyezkedve olvastam. Imádtam a könyvtár varázslatos hangulatát. Mikor a könyv kezemben volt, egy kis időre megszűnt számomra a külvilág. Teljesen bele tudtam feledkezni az olvasásába. Szerettem a csendet. Mikor még kisebb voltam, inkább a képes mesekönyveket lapozgattam.
Majd kezembe vettem a csíkos és pöttyös ifjúsági regényeket. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam ki őket. Nagy bánata szívemnek, hogy a gyermekeimet már nem tudta lekötni ezeknek a számomra rendkívül megragadó könyveknek a hangulata. S még a kalandregények, s az indiános könyvek világa vitt el egy hatalmas képzeletbeli utazásra. A gyermek újságokat is szerettem, különösen a Dörmögő Dömötör volt az, mi a szívemhez nőtt.
Mikor felső tagozatos lettem, akkor iratkoztam át a város nagykönyvtárába. Furcsa volt az érzés, mivel először szembe találtam magam. A családias hangulat volt az, mi hiányzott. Helyette hatalmas polcok, rengeteg könyv, s nagyon sok olvasó. A könyvtárosoknak nem volt ideje, se lehetősége megkérdezni, hogy hogy telt napod? Nem tudták a nevem még sok idő múlva sem, hisz több százan fordultak meg naponta a könyvtárban.
Elveszett voltam a könyvek között. Sokáig tartott, mire kiválasztottam a számomra megfelelő olvasnivalót. Aztán szép lassan hozzászoktam. Volt egy zenehallgató részleg, hol rendszeres vendég voltam.
Annak az időszaknak is megvolt a kedvenc olvasnivalója. Imádtam a Rejtő Jenő könyveket. Ki tudja hányszor olvastam ki őket. Már nem is számoltam.
De ami mindennél jobban tetszett, Dallos Sándornak A nap szerelmese és az Aranyecset. Mai napig szeretem.
Később visszatértem a város egy másik nagyobb fiókkönyvtárába, mert hiányzott a családias hangulat. Ott jobban éreztem magam.
Már a könyvtárak is hatalmas fejlődésen mennek keresztül, egyre több szolgáltatást vezetnek be, hisz lépést kell tartaniuk az információáramlással. Úgy gondolom, hogy ez jól is van így, hisz szükség van rá. De remélem sok ilyen kis könyvtár is megmarad, hogy tudjunk hol olvasni, s ne felejtsük el, milyen egy igazi családias, barátságos könyvtár hangulata.
Második osztályos voltam, mikor először beiratkoztam könyvtárba. A lakótelepünkön volt s van még ma is egy apró fiókkönyvtár. Iskola után többször töltöttem szabad óráimat azzal, hogy a gyermekrészleg egyik kényelmes kis foteljében elhelyezkedve olvastam. Imádtam a könyvtár varázslatos hangulatát. Mikor a könyv kezemben volt, egy kis időre megszűnt számomra a külvilág. Teljesen bele tudtam feledkezni az olvasásába. Szerettem a csendet. Mikor még kisebb voltam, inkább a képes mesekönyveket lapozgattam.
Majd kezembe vettem a csíkos és pöttyös ifjúsági regényeket. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor olvastam ki őket. Nagy bánata szívemnek, hogy a gyermekeimet már nem tudta lekötni ezeknek a számomra rendkívül megragadó könyveknek a hangulata. S még a kalandregények, s az indiános könyvek világa vitt el egy hatalmas képzeletbeli utazásra. A gyermek újságokat is szerettem, különösen a Dörmögő Dömötör volt az, mi a szívemhez nőtt.
Mikor felső tagozatos lettem, akkor iratkoztam át a város nagykönyvtárába. Furcsa volt az érzés, mivel először szembe találtam magam. A családias hangulat volt az, mi hiányzott. Helyette hatalmas polcok, rengeteg könyv, s nagyon sok olvasó. A könyvtárosoknak nem volt ideje, se lehetősége megkérdezni, hogy hogy telt napod? Nem tudták a nevem még sok idő múlva sem, hisz több százan fordultak meg naponta a könyvtárban.
Elveszett voltam a könyvek között. Sokáig tartott, mire kiválasztottam a számomra megfelelő olvasnivalót. Aztán szép lassan hozzászoktam. Volt egy zenehallgató részleg, hol rendszeres vendég voltam.
Annak az időszaknak is megvolt a kedvenc olvasnivalója. Imádtam a Rejtő Jenő könyveket. Ki tudja hányszor olvastam ki őket. Már nem is számoltam.
De ami mindennél jobban tetszett, Dallos Sándornak A nap szerelmese és az Aranyecset. Mai napig szeretem.
Később visszatértem a város egy másik nagyobb fiókkönyvtárába, mert hiányzott a családias hangulat. Ott jobban éreztem magam.
Már a könyvtárak is hatalmas fejlődésen mennek keresztül, egyre több szolgáltatást vezetnek be, hisz lépést kell tartaniuk az információáramlással. Úgy gondolom, hogy ez jól is van így, hisz szükség van rá. De remélem sok ilyen kis könyvtár is megmarad, hogy tudjunk hol olvasni, s ne felejtsük el, milyen egy igazi családias, barátságos könyvtár hangulata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése