Klárának hívták. Kilencedikes, helyes arcú lány volt, de nem olyan típus, kiért a fiúk versengtek volna. Szerette a zenét, szeretett táncolni, céltudatos volt, s tudta, hogy csak tanulással érheti el azt, amit szeretne. Ritkán mozdult ki otthonról, akkor is inkább csak barátnőjével sétálgatott, vagy egy filmet néztek meg a helyi moziban. Volt egy fiú osztálytársa, Péter, kivel nagyon jó kapcsolatot alakított ki. Barátok voltak, sok mindent meg tudtak beszélni egymással. Többen kételkedtek ebben a barátságban, hisz fiú és lány között ritkán van ilyen jellegű kapcsolat. De a lány tudta, hogy köztük nincs más, hisz ő szerelmes volt. Egy tizedikes fiúba, ki rendkívül népszerű volt, s igazán versengtek érte a lányok. S ez az érzés minden mást elnyomott benne. Még azt sem vette észre, hogy Péter érzései bizony erősebbek pusztán a barátságnál.
A lány nem igazán értette önmagát, hogy hogyan tudott beleszeretni ebbe a fiúba, aki valószínűleg soha nem venné őt komolyan. De nem tudott ellene mit tenni, hisz a szerelemnek nem igazán lehet parancsolni. Erről Péter is tudott, s valószínűleg, még sokan mások is. Aki egy kicsit is jobban ismerte őt, az látta rajta, hogy teljesen megváltozott a viselkedése, ha a tizedikes fiúval összefutott az iskola folyosóján. A fiú ilyenkor rápillantott, talán egy mosolyt is ejtett, de soha nem mutatott ennél több érdeklődést. Nagyon lehetőség sem volt arra, hogy közelebbről megismerhessék egymást, hisz nem jártak egy társaságba, s iskolán kívül se nagyon futottak össze.
Sajnos, mint minden iskolában, itt is voltak olyan lány osztálytársak, kik azzal töltötték unalmas perceiket, hogy különböző terveket szövögettek egy-egy kiszemelt áldozat ellen. Jelen esetben ez Klára volt. Péter ezeknek a kis csíntevéseknek mind fül és szemtanúja volt, s próbálta védeni a lányt, ott és ahol tudta. De mindenről ő sem tudott.
A lányok bevonták a kis tervükbe a tizedikes fiút. Miután megbizonyosodtak arról, hogy az nem táplál komoly érzéseket a lány iránt, sőt még egy kicsit hízelgett is a hiúságának az, hogy reménytelen szerelmes belé egy lány, meghívták egy kis tréfára. El kellett neki játszani az érdeklődő fiút, mely igazán nem okozott neki problémát. Hisz volt már gyakorlata benne. Csak sajnos a valódi érzésekkel nem szabad játszani. Mert a szerelmes ember nagyon tud sérülni, s főleg úgy, hogy ha közben alázva van. S ahogy mondani szokták, a szerelem vak. Klára sem vette észre, hogy ez az érdeklődés nem valódi.
Egészen addig, amíg meg nem látta a fiút egy másik lány karjaiban. Akkor valami eltörött benne. S nem volt mellette más, csak Péter, kinek a vállán ki tudta sírni a bánatát. S akkor jött rá, hogy sokkal többet ér a barátság, sokkal többet ér Péter, kire első ízben nézett úgy rá, mint egy fiúra. S végre észrevette azt a csillogást Péter szemében, mely már olyan régóta csak neki szólt.
A lány nem igazán értette önmagát, hogy hogyan tudott beleszeretni ebbe a fiúba, aki valószínűleg soha nem venné őt komolyan. De nem tudott ellene mit tenni, hisz a szerelemnek nem igazán lehet parancsolni. Erről Péter is tudott, s valószínűleg, még sokan mások is. Aki egy kicsit is jobban ismerte őt, az látta rajta, hogy teljesen megváltozott a viselkedése, ha a tizedikes fiúval összefutott az iskola folyosóján. A fiú ilyenkor rápillantott, talán egy mosolyt is ejtett, de soha nem mutatott ennél több érdeklődést. Nagyon lehetőség sem volt arra, hogy közelebbről megismerhessék egymást, hisz nem jártak egy társaságba, s iskolán kívül se nagyon futottak össze.
Sajnos, mint minden iskolában, itt is voltak olyan lány osztálytársak, kik azzal töltötték unalmas perceiket, hogy különböző terveket szövögettek egy-egy kiszemelt áldozat ellen. Jelen esetben ez Klára volt. Péter ezeknek a kis csíntevéseknek mind fül és szemtanúja volt, s próbálta védeni a lányt, ott és ahol tudta. De mindenről ő sem tudott.
A lányok bevonták a kis tervükbe a tizedikes fiút. Miután megbizonyosodtak arról, hogy az nem táplál komoly érzéseket a lány iránt, sőt még egy kicsit hízelgett is a hiúságának az, hogy reménytelen szerelmes belé egy lány, meghívták egy kis tréfára. El kellett neki játszani az érdeklődő fiút, mely igazán nem okozott neki problémát. Hisz volt már gyakorlata benne. Csak sajnos a valódi érzésekkel nem szabad játszani. Mert a szerelmes ember nagyon tud sérülni, s főleg úgy, hogy ha közben alázva van. S ahogy mondani szokták, a szerelem vak. Klára sem vette észre, hogy ez az érdeklődés nem valódi.
Egészen addig, amíg meg nem látta a fiút egy másik lány karjaiban. Akkor valami eltörött benne. S nem volt mellette más, csak Péter, kinek a vállán ki tudta sírni a bánatát. S akkor jött rá, hogy sokkal többet ér a barátság, sokkal többet ér Péter, kire első ízben nézett úgy rá, mint egy fiúra. S végre észrevette azt a csillogást Péter szemében, mely már olyan régóta csak neki szólt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése