Nyolc év körüli kislány volt, kis házikóban lakott a falu szélén. Volt egy kormi nevű nyolc hónapos, fekete lány cicája. Pár napos kismacskaként került hozzájuk, egész télen a kis házban élte napjait. Mikor az idő már enyhébbre fordult, a nappalokat már kint töltötte a szabadban, s a meleg nyári éjszakákon már kint is aludt.
Kint a friss levegőn hatalmasakat játszott, s már volt, hogy hosszabb időre is elhagyta a ház udvarát. Ilyenkor a kislány mindig kétségbeesve kereste, de anyukája mindig megnyugtatta. A cica már csak ilyen. Ha menni akar, menni fog. S ő türelmesen várta, hogy visszatérjen.
A kislány nagyon ragaszkodott a kisállathoz, nehezen tudott meglenni nélküle. A cica is nagyon szerette gazdiját, hatalmas dorombolással köszönte meg a törődést.
Aztán a cicának egyik napról a másikra az étvágya jelentősen megnőtt. Folyamatosan nyávogott az ételért. Akkor még nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, viszont mikor a pocakja is el kezdett nőni, akkor már gyanakodtak. A kislány kérdésére anyukája így felelt. Hát korminak kiscicái lesznek. A kislánynak felragyogott a szeme. Sok kis kormi? Nagyon tetszett neki a gondolat.
Már nem lehetett túl sok hátra az ellésig, mikor is egyik reggel a kislány kétségbeesetten szaladt anyukájához. Nem találja a cicát. Nem jött a reggeli falatokért. Anyukája próbálta nyugtatni, bár ő is furcsállta egy kicsit a helyzetet. Kormi még sosem hagyta ki a reggelit.
Így telt el a nap. A cicát hiába várták, nem jött haza. A kislány mérhetetlenül szomorú volt, és kétségbeesett. Teljesen el volt veszve a kismacska nélkül. S így telt el a másnap, s a többi nap is. Nagy szomorúság költözött a házra.
Míg egyik reggel a kislány álmos szemmel kibotorkált az udvarra, hogy megnézze, hogy nem jött e vissza a kismacska. Az udvaron lévő egyik sűrű bokor előtt pillantotta meg őt. Mozdulatlanul feküdt. Hatalmasat dobbant a kislány szíve a boldogságtól. Ahogy közeledett hozzá, úgy fordult át ez az érzés mély szomorúsággá. Érezte, hogy nagy baj van a cicával.
Mikor odaért hozzá, látta, hogy nem lélegzik. A fején és a hasán csúnya sérülés volt. A kislánynak csak folytak a könnyei, s csak simogatta az élettelen testet. Hallotta, hogy a ház ajtaja nyílik, s valaki közelít felé. Anyukája volt. Ő nem tudott mit mondani, csak simogatta kislánya fejét.
S egyszer csak valami halk zajra lettek figyelmesek. A bokor felől jött. Apró nyávogások, gyenge, erőtlen kis hangok. A kislány félretolta az ágakat, s egy halom kiscicát pillantott meg. Most születtek. Kormi utolsó erejét összeszedve hazajött, hogy itthon szülje meg a kiskölykeit. A kislány megtörölte a szemét, s ránézett anyukájára.
Ezentúl én vigyázok rájuk. Kormi azt akarta, hogy én gondoskodjak róluk. S majd újból szabadjára engedve könnyeit siratta el szeretett cicáját.
Kint a friss levegőn hatalmasakat játszott, s már volt, hogy hosszabb időre is elhagyta a ház udvarát. Ilyenkor a kislány mindig kétségbeesve kereste, de anyukája mindig megnyugtatta. A cica már csak ilyen. Ha menni akar, menni fog. S ő türelmesen várta, hogy visszatérjen.
A kislány nagyon ragaszkodott a kisállathoz, nehezen tudott meglenni nélküle. A cica is nagyon szerette gazdiját, hatalmas dorombolással köszönte meg a törődést.
Aztán a cicának egyik napról a másikra az étvágya jelentősen megnőtt. Folyamatosan nyávogott az ételért. Akkor még nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget, viszont mikor a pocakja is el kezdett nőni, akkor már gyanakodtak. A kislány kérdésére anyukája így felelt. Hát korminak kiscicái lesznek. A kislánynak felragyogott a szeme. Sok kis kormi? Nagyon tetszett neki a gondolat.
Már nem lehetett túl sok hátra az ellésig, mikor is egyik reggel a kislány kétségbeesetten szaladt anyukájához. Nem találja a cicát. Nem jött a reggeli falatokért. Anyukája próbálta nyugtatni, bár ő is furcsállta egy kicsit a helyzetet. Kormi még sosem hagyta ki a reggelit.
Így telt el a nap. A cicát hiába várták, nem jött haza. A kislány mérhetetlenül szomorú volt, és kétségbeesett. Teljesen el volt veszve a kismacska nélkül. S így telt el a másnap, s a többi nap is. Nagy szomorúság költözött a házra.
Míg egyik reggel a kislány álmos szemmel kibotorkált az udvarra, hogy megnézze, hogy nem jött e vissza a kismacska. Az udvaron lévő egyik sűrű bokor előtt pillantotta meg őt. Mozdulatlanul feküdt. Hatalmasat dobbant a kislány szíve a boldogságtól. Ahogy közeledett hozzá, úgy fordult át ez az érzés mély szomorúsággá. Érezte, hogy nagy baj van a cicával.
Mikor odaért hozzá, látta, hogy nem lélegzik. A fején és a hasán csúnya sérülés volt. A kislánynak csak folytak a könnyei, s csak simogatta az élettelen testet. Hallotta, hogy a ház ajtaja nyílik, s valaki közelít felé. Anyukája volt. Ő nem tudott mit mondani, csak simogatta kislánya fejét.
S egyszer csak valami halk zajra lettek figyelmesek. A bokor felől jött. Apró nyávogások, gyenge, erőtlen kis hangok. A kislány félretolta az ágakat, s egy halom kiscicát pillantott meg. Most születtek. Kormi utolsó erejét összeszedve hazajött, hogy itthon szülje meg a kiskölykeit. A kislány megtörölte a szemét, s ránézett anyukájára.
Ezentúl én vigyázok rájuk. Kormi azt akarta, hogy én gondoskodjak róluk. S majd újból szabadjára engedve könnyeit siratta el szeretett cicáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése