Megbánás

A messzeség, s idő mi oly nagy gát nekem,
hogy nem érinthetlek, s nem foghatom kezed.
Utamra indulva búcsúnk közönyös s hideg
pedig egy élet volt, mit elképzeltél velem.

Pedig tudtam, mi kell neked, mi az ami fáj,
de eléd helyeztem mindent, s visszakoztam gyáván.
Egy ideig veled voltam lélekben, de testben nem,
s nem engedtem, hogy oldaladon képzelj el engem.

Most vágyakozva s magányosan várom a percet,
mikor újra, ha te is akarod, megérinthetlek téged.
Üzenetem elolvasva közönyös válasz, mit írtál,
De vágyom, hogy újra rám nézve a sérelem elszáll.