Érettségi évében jártak. Összetartó osztály lévén, sok pillanatot töltöttek együtt. A szülök nagy része jómódú volt, ezért a diákok márkás, jó minőségű ruhákban jártak. Talán négy-öt olyan gyermek volt, ki nem engedhette meg magának, hogy drága ruhákat vásároljon. Gábor is közéjük tartozott. Anyukája egyedül nevelte, ezért csak nagy ritkán tehették meg, hogy egy kicsit többet költsenek magukra. A fiú édesanyjának nem panaszkodott, mert tudta, hogy ezzel csak elszomorítaná őt. De belül sokszor érezte magát rosszul, mikor szinte hetente fedezett fel barátainál újdonságokat. S ez nemcsak az öltözékükre, hanem telefonjaikra, Mp3 lejátszóikra is ugyan úgy érvényes volt. Egy kevésbe tehetősebb osztályban valószínű nem zavarta volna helyzete, de itt néha "szegénynek" érezte magát.
A tizenegyedikes osztályból tetszett neki egy lány. Annának hívták. Csinos volt, kedves, csak egyvalami zavarta őt. Szemmel láthatóan gazdag család gyermeke volt. S ez elég volt Gábornak, hogy visszakozzon, anélkül, hogy megbizonyosodott volna a lány érzéseiről. Pedig ha tudta volna, hogy Annának pont az egyszerűsége miatt akadt meg a szeme rajta. Gondolta végre egy fiú, ki nem azzal van elfoglalva, hogy folyamatosan az új, menőbbnél menőbb dolgait mutogatja. De hiába várta a lány, a fiú nem szólította meg.
Míg egyik reggel, mikor szinte egyszerre ékeztek az iskolába, az ajtóban egymásnak ütköztek. A fiú bocsánatot kért, majd előre engedte a lányt. S ekkor a lány, maga is csodálkozva merészségén, hirtelen ötlettől vezérelve feltett egy határozott kérdést.
Lenne kedved egyik este eljönni velem valahová?
A fiút annyira meglepte ez a váratlan kérdés, hogy hirtelen nem is tudta mit feleljen. Majd lelki szemei előtt megjelent az a pillanat, mikor kénytelen megmondani a lánynak, hogy nem sajnos, arra a szórakozóhelyre nem mehetünk. Sajnos nincs rá pénzem.
Ennél megalázóbb helyzetet nem is tudott volna elképzelni. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy elkövesse eddigi legnagyobb hibáját, mikor is a lány megszólalt.
Egy kis sétára gondoltam. Ehetnénk kukoricát, miközben megnéznénk egy jó kis filmet. Ha akarod.
S elmosolyodott.
A tizenegyedikes osztályból tetszett neki egy lány. Annának hívták. Csinos volt, kedves, csak egyvalami zavarta őt. Szemmel láthatóan gazdag család gyermeke volt. S ez elég volt Gábornak, hogy visszakozzon, anélkül, hogy megbizonyosodott volna a lány érzéseiről. Pedig ha tudta volna, hogy Annának pont az egyszerűsége miatt akadt meg a szeme rajta. Gondolta végre egy fiú, ki nem azzal van elfoglalva, hogy folyamatosan az új, menőbbnél menőbb dolgait mutogatja. De hiába várta a lány, a fiú nem szólította meg.
Míg egyik reggel, mikor szinte egyszerre ékeztek az iskolába, az ajtóban egymásnak ütköztek. A fiú bocsánatot kért, majd előre engedte a lányt. S ekkor a lány, maga is csodálkozva merészségén, hirtelen ötlettől vezérelve feltett egy határozott kérdést.
Lenne kedved egyik este eljönni velem valahová?
A fiút annyira meglepte ez a váratlan kérdés, hogy hirtelen nem is tudta mit feleljen. Majd lelki szemei előtt megjelent az a pillanat, mikor kénytelen megmondani a lánynak, hogy nem sajnos, arra a szórakozóhelyre nem mehetünk. Sajnos nincs rá pénzem.
Ennél megalázóbb helyzetet nem is tudott volna elképzelni. Már éppen nyitotta volna a száját, hogy elkövesse eddigi legnagyobb hibáját, mikor is a lány megszólalt.
Egy kis sétára gondoltam. Ehetnénk kukoricát, miközben megnéznénk egy jó kis filmet. Ha akarod.
S elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése